Kovács Béla 14 (2012. 04. 28.)

A hosszú hétvége első napja teljesítménytúrázással telt, Elekkel ketten indultunk Kovács Béla, a fiatalon elhunyt dombóvári testnevelő tanár tiszteletére megtartott emlék- és teljesítménytúrán. A rajt fent volt a Tv-torony tövében, és kicsit kaotikus jelleggel zajlott, nem igazán tudtuk, hogy a háromból melyik sorba álljunk be nevezni. Még éppen időben derült ki, hogy az egyik sor a fizetéshez áll, mi megkértünk egy lányzót, hogy nevezzen nekünk. Ezután megkaptuk a menetlevelet. Na, ez volt az első olyan jel, hogy a rendezőség nincs a helyzet magaslatán. Ugyanis térképvázlat abszolút nem volt az itinerben, ami azért annyira nem gáz, mert volt nálunk térkép. Ehelyett csak egy nagyjából negyed oldalnyi útvonalleírás volt a teljes (44km) távra. Igaz, hogy mi csak 14 km-t mentünk Sikondáig, de az addig tartó szöveges tájékoztatás a teljesség igényét nagyon mellőzte. Ezen túllépve elrajtoltunk, és rögtön a torony alatti sípályán kellett lemenni a piros sáv jelzésig. Elég elvetemült volt, aki ezt kitalálta, mert nagyon meredek az út és a térdeket sem túlzottan kíméli. Végül épségben leértünk és immár a sávon mentünk tovább. Igen hamar, kb. 2-3 perc alatt kint voltunk Kis-réten, ami engem nagyon meglepett, mert Dömörkaputól indulva jó 15-20 perc, így a sípályán levágva viszont igen rövid az út a tisztásig. Igazából a jól ismert úton haladtunk, amerre az elmúlt hetekben is, a sávon végig le a Kantavári-forrás leágazójáig, majd tovább a Rábay-fához.

Itt pecsétet kaptunk és balra fordultunk, elkezdtünk emelkedni még egy rövid darabon a piros sávon. Szép és üde erdőben haladtunk, mindenfelé virágzó medvehagyma és emberek. Rengetegen voltak. A kocaturistáktól elkezdve a komoly túrázókig. És eszméletlen volt, hogy szinte végig, Sikondáig előzgettük az 5-10, vagy még nagyobb embercsoportokat. Tehát a pirosról áttértünk a kékre és nyugati irányba vettük az irányt, amíg el nem értük az Erdei-keresztet. Innen már a sárga sáv jelzésű úton vitt tovább a lábunk és helyenként igencsak hullámvasút jellegű volt az út, viszont a szép kilátás kárpótolt mindenért.

Ez a szakasz is kicsit hosszadalmas volt, de azért elértük Vágotpusztát, itt újabb pecsét várt a harangláb tövében. Volt egy fasza kis kerekes kút is, de annyian állták körbe, hogy ezúttal nem emeltünk magunknak vizet. Más választás nem lévén továbbmentünk. Eleinte lefelé mentünk, majd szintben haladt az út és eljött az a szakasz, amikor kiértünk az erdőből és telibe tűzött minket a Nap. Egyébként eléggé megfogott engem, piros az arcom, a karjaim és a nyakam is. Ahogy haladtunk, elértük a 66-os utat, itt a szervezők frissítőpontot állítottak fel, ami egészen pontosan fél(!) pohár szóda volt. De legalább hideg volt, így nagyon jól esett abban a melegben. Átkelve az úton a zöld sávot kellett követni, ami átvezetett egy szántóföldön, majd miután dombot másztunk jó ideig, ismét erdőben, fák között haladt utunk.

Mi és még jó páran elnéztük a bal kanyart, ami egyből levitt volna Sikondára. E helyett mentünk tovább egyenesen, aminek eredményeképp elértük egy másik szántóföld szélét. Itt egy iránytűvel belőttem a jó irányt és elkezdtük kerülni balra a szántóföldet, végül ráleltünk a régi zöld kereszt jelzésre, ami szintén levitt Sikondára, csak kicsit keltebbre. Ezért már csak a Vadésztanya Vendéglő parkolójába kellett eljutnunk, ahol pecsét várt és ezúttal egy egész pohár szódavíz, és kis szelet csoki. A szervezéssel nagyon nem voltunk megelégedve, mert voltak hiányosságok bőven. Meg aztán a nevezési díj az átlagnál több volt, amit fordíthattak volna arra, hogy jobban ellátnak koszttal útközben. Na, nem is érdekes már, mert nekem fontos volt a részvétel, hiszen ez is pecsételős túra volt a “Baranya Teljesítménytúrázója 2012” mozgalomban, méghozzá a hetedik teljesített túrám. Így büszkén jelentem, hogy a bronz fokozatot elértem. De gyűjtöm továbbra is a pecséteket, mert az év 2/3-a még hátra van. Az viszont szinte teljesen biztos, hogy jövőre eszem ágában sincs ezen a túrán indulni.

Kovács Béla 14
időpont: 2012. április 28., helyszín: Közép-Mecsek
táv (k. sz.): 14,3 km, szint (k. sz.): 170 m, idő (ó:p): 2:45

Hazafelé én fotós túrát gondoltam ki, amibe Elek is beleegyezett, így gyalog tértünk vissza Pécsre. Sikondáról a Nagy-Mély-völgy volt az első megállónk. Még a völgy előtt, a pocsolyákban találtunk sárgahasú unkákat, már várják párjaikat, nemsokára megkezdik nászukat.

A völgyben megpihentünk a Kőlyuknál, felfrissítettük magunkat a Cserkész-forrásnál és megnéztük a barlangot. Egyébként ez az egyik kedvenc helyem a Mecsekben, mert a patakvölgy oldalában egy rövid szakaszon palló vezet.

A völgyben megpihentünk a Kőlyuknál, felfrissítettük magunkat a Cserkész-forrásnál és megnéztük a barlangot. Egyébként ez az egyik kedvenc helyem a Mecsekben, mert a patakvölgy oldalában egy rövid szakaszon palló vezet.

Fotó után következett a harmadik, a Meleg-mányi-völgy. Sajnos a mésztufa lépcsőkön alig csordogált a víz lefelé. A völgyből kivezető szakasz borzalmas, nagyon nem esett jól, de csak kiértünk. Hamar visszaértünk a Rábay-fához, majd a következő pihenőt a Kantavári-forrásnál tartottuk. Innen egyenesen Kis-rétre, majd Dömörkapuhoz mentünk. A visszautat a Kardos-úti kulcsosház közelében zártuk, ahol múlt héten találtunk egy teljesen fehér virágzatú majomkosbort. Ez a színváltozat viszonylag ritka és mivel múlt héten még csak bimbós volt, ezért most fotóztuk a kinyílt virágzatot. Ezzel a visszafelé úttal simán dupláztuk a mai távot, szerintem még a 30 km is összejött.