Két keréken a Jakab-hegyen

Már napok óta ijesztegetnek a meteorológusok a rossz idő betörésével ezen a hétvégén, ezért a maradék jó időt kihasználva bringára ültem és tettem egy kisebb kört a Mecseken. Elsősorban azért, hogy ne vesszen kárba ez a fél nap, mert ki tudja mikor lehet legközelebb kirándulni. Másodsorban pedig azért, mert új nyerget vettem és ki kellett próbálnom hogyan teljesít. Mert az előző, amivel a bringát vettem, bizonyos idő után olyan volt, mintha egy szimpla deszkán ültem volna. Mivel ebből kifolyólag rendszeresen feltörte a hátsómat, mindenképp kellet egy új. örömmel jelentem, hogy az új nyereg jól szuperál.
Reggel korán, fél 8-kor indultam, mert előzetesen úgy jósolták, hogy kora délután érkezik a cudar idő és addigra azért már haza akartam érni, nem szívesen áztam volna el. Kertvárosból indulva először a Tüzér utcához tekertem, itt rácsatlakoztam a K-20 jelzésű kerékpárútra, ami egészen a Magyarürögi útig elvisz. Itt egy kicsit emelkedik, de hamar el lehet érni Éger-völgyet, ahonnan a tulajdonképpeni Pécs-Orfű kerékpárút indul. Mivel első megállónak a Remete-rétet választottam, így a bringaúton kerekeztem tovább.
Erről a szakaszról csak annyit írnék, hogy elképesztően piszkos, mindenféle növényi hulladék borítja, amit csak el lehet képzelni. Tehát, az az állítás, miszerint ezt a bringautat rendszeresen takarítják, egészen egyszerűen szerintem nem igaz. A tavaly májusi “átadás” – mert semmiféle hivatalos átadásról nem tudok – óta szerintem senki nem nyúlt hozzá. Kivéve persze a tolvajokat, akik a remete-réti bringás pihenő két nagy asztalát és négy padját vitték már el. Biztos kellett a fa télen tüzelőnek, vagy csak szimplán eladták, mint faanyagot. Nem tudom, de a kezük szakadjon le a rohadékoknak. Sőt, most már a bringatároló alapjául szolgáló piros színű térkövek fele is fel van már szedve. Szóval elképesztő pofátlan módon hordják el szépen lassan a kerékpárutat.
A pihenőnél bedobtam egy csokit, ittam vizet és pár perc pihi után indultam tovább. Balra fel, a kék sáv jelzésen az erdőben. Ez az út ugyanis kerékpározásra is ki van jelölve. Itt mindjárt az elején elég meredek és sziklás volt, így aztán csak toltam a drótszamarat. Sajnos egyébként a bringám, annak ellenére, hogy mountain bike, nem igazán alkalmas erdei utakra és még én sem vagyok olyan combos, hogy minden komolyabb emelkedőn feltekerjek. Toltomban arra lettem figyelmes, hogy egy, 15-20 méterre előttem lévő egerészölyv röppent fel az út közepéről. Kicsit arrébb pedig egy gyönyörű erdei sikló napfürdőzött keresztben a turistaúton. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépet és sikerült csinálni egy képet, mert ahogy kicsit közelebb akartam férkőzni, egyből eliszkolt az erdőszegély keszekusza, sűrű aljnövényzetében. Mentem tovább, majd mikor felértem az emelkedő tetejére, ismét nyeregbe pattantam és tekertem tovább. Innen gyakorlatilag végig lefelé vitt az út a Szuadó-nyereghez, ahonnan megint csak emelkedni kellett. Nagyjából 20 perc múlva felértem a csúcsra, és megpihentem a Pálos kolostor romjai között. Itt bedobtam egy szendvicset, csokit és ezután készült egy fénykép rólam, egy pedig a szomszédos kilátóról. Itt is megpihentem, kicsit hosszabban, mint eddig, azután pedig indultam visszafelé ugyanazon az útvonalon. Egyébként ebben az irányban sokkal gyorsabban tettem meg ezt a szakaszt a Remete-rétig, ahol ismét kis pihi következett és az utolsó csoki. Lefelé pedig élvezet menni a kerékpárúton, hamar visszaértem Éger-völgybe, onnan pedig haza. Az esőt szerencsére megúsztam, sőt még most is, e sorok írásakor is hét ágra süt a Nap. Összességében 33 km-t töltöttem a nyeregben, de az össz táv azért hosszabb volt, mert a tolók alatt nem mért az óra.