A Börzsönyi Kék második túrája a Drégelyvár alatti K/P-rom elágazásnál kezdődik, ahol én szorgosan jegyeztem fel az igazolókódot, miközben erdészek hajtottak el mellettem. Újabb frissítés, majd megindultam a lejtőn nyugati irányba. Ezen a szakaszon az eddiginél is nagyobb volt a sár, hála többek között az erdészeknek, akik éppen erre mentek és a terepjárójukkal nekem friss sarat biztosítottak a továbbhaladáshoz. Nem sokkal arrébb utol is értem őket, éppen forgolódtak és indultak vissza oda, ahonnan jöttek. Alig, hogy elkerültem őket, az egészen addig jellemző vastag felhőzetből cseperegni kezdett, de csak nagyon kis intenzitással és inkább apró, fagyott vízcseppek, mint komoly eső. Annak azért örültem, hogy nem fogok bőrig ázni és a zsákomra is felhúztam a vízhatlan borítást, így gyakorlatilag töretlen lendülettel haladtam tovább. Bár ezt a lendületet az éhség kicsit visszább vette, szendviccsel és lassabb tempóval próbáltam ismét úrrá lenni a helyzeten. Ez sikerült is, evés után megint normál sebességgel haladtam.
Mire a Drégelyvártól nagyjából 3 km-re lévő Sárkánytöréshez értem már az eső is abbahagyta, ezért aztán jobb kedvvel folytattam innen a rövid pihenő után. A Sárkánytörést magam mögött hagyva szintben folyamatosan emelkedő szakasz következett, melyen nem egész 1 km megtétele után először a Kőkapu csúcsát mellőztem. Ezt követte újabb 1 km után a Dobogó-hegy. Itt csatlakozott be a kékre a Hontról induló K+ jelzés, az út szélén pedig, hanyagul egy fához döntött információs tábla tájékoztatott az aznapi célig hátralevő távolságról.
Innen széles út vitt tovább, a nagy sár, az olvadó hó és jég kombinációja miatt az út menti erdőszegélyben haladtam. Röviddel később csodás panoráma mutatta magát, déli irányba tekintve gyönyörűen látszottak a szemközti bércek, a Pulya-bérc, a Kis-Pulya-bérc és a Dedre-bérc. Másfél km-rel arrébb a Jelenc-hegyet elhagyva a Hármashatárnál becsatlakozott a zöld sáv, ami egy darabon elkísért utamon. Ezen a részen a Kalakocs-völgy feletti gerincen megy a kék, a csodás látvány és a felhők közül néha-néha előbújó Nap remek harmóniáját az alattam lévő völgyből felszálló láncfűrészek hangja törte meg. Próbáltam ezt kizárni és csak a táj szépségére koncentrálni. Eközben elértem a Major-keresztet, itt válik le déli irányba a zöld sáv és fut tovább a Nagy-völgy felé. E mellett itt hagytam el a Duna-Ipoly Nemzeti Park terültét, innen fiatal erdőben, széles és jól járható úton folytatódott tovább a kék. A túra következő érintőpontja és egyben igazolópontja a Csitári-keresztnél található.
A kereszt mellett padokkal ellátott pihenőhely is van, ezek használatát most mellőztem. Helyette gyorsan felírtam az igazolókódot és indultam is tovább. Nyitott szakasz következett jó 1 km-en keresztül, majd beértem a Bernece felett lévő erdőbe. Igen érdekes látványt nyújtott, ugyanis szinte majd minden fa törzsének alsó 30-40 centimétere sűrűn be volt nőve mohával. Ezelőtt még nem tapasztaltam ilyet, de a különleges szépsége rögtön megfogott. Mentemben addig-addig csodáltam az erdőt, míg feltűntek előttem Bernece első házai, melyeket meredek lejtőn lehet megközelíteni.
Eszméletlen mennyiségű sár tapadt a cipőmre, mire a lejtő aljára értem, de végül sikerült esés nélkül beérnem a faluba. Hamar a templom aljához keveredtem, itt jobbra fordulva a K+ jelzésen kis kitérőt kellett tenni az újabb pecsétért. Ez a főút mellett lévő kocsmában található, a tulajdonos készséggel hozta ki nekem, miután mondtam, hogy nyakig sárosan inkább nem mennék be. Pecsételés után visszatértem a K/K+ elágazáshoz. Balra fel a templom mellett haladt a jelzés egy sor pince közelében. Nem sokkal arrébb balra a régi temető, a Trianon emlékmű, majd egy jobbkanyar után újabb pincesor. Ezt elhagyva minden eddiginél mélyebb dagonya következett, végig az egykori víztározó mentén. Elértem a két falu közötti nagy rétet, innen pedig hamar beértem Kemencére. A falu szélén két kutya fogadott hangos ugatással és az utca közepéig kísértek is, majd érdekesebbnek tartották az utca többi kutyáját és leváltak rólam.
A kék jelzés hamarosan kivitt a főútra, erről pár száz métert haladva a templomnál tértem le. Ettől a ponttól még rövid kígyózás volt előttem utcáról utcára, átkeltem a Kemence-patakon, végül rövid egyenes szakasz után értem el a Kemencei Erdei Múzeumvasút fogadóépületét, egyben a második túra végpontját. A kisvasút opcionális pecsételőhely, tekintve, hogy elég korlátozott a nyitva tartása. Akkor sem volt nyitva, de szerencsére december 31-én kaptam pecsétet, amikor a szilveszteri vonatozásra mentünk Brigivel. Összességében így már 25,7 km-t teljesítettem a Börzsönyi Kékből, még két túra áll előttem. Folytatás tavasszal vagy nyáron.
Outdoor Napló 