A korai kelés már meg sem kottyan, bár ezúttal a megszokottnál kicsit előbb, 4:50-kor csörgött az ébresztő. Abaligetre készültünk ugyanis, a PITE túrára. Felkelni nem volt probléma még a korai időpont ellenére sem, hiszen extra motivált voltam, ki voltam éhezve a túrázásra, annál is inkább, mert az ónos eső miatt elmaradt Kötél Túra – amit a szervezők ígérete szerint későbbi időpontban megrendeznek – nagy űrt hagyott bennem. Az extra mozgásigénnyel felszerelkezve nyargaltam ki a buszvégállomásra, ahonnan gyorsan bent voltam a távolsági végállomáson. Amíg Gergőre vártam Gruber Misi is befutott, így aztán hárman, jót beszélgetve kanyarogtunk le a busszal Orfűn át Abaligetre. A nevezés gyorsan ment, aztán kis technikai szünet, ami a kamásli felapplikását jelenti, után 7:40-kor elindultunk a Hotel Barlangból, hogy teljesítsük a 20 km-es távot. Az idő ideálisnak mondható volt, szépen sütött a Nap, ennek ellenére nem volt túl meleg, a leheletünk is látszott, de fázni nem fáztunk. A jelzett úton elindulva rögtön mászós szakasz következett, amit csak a sár nehezített, szó szerint egyet léptem előre, aztán kettőt csúsztam hátra. De sikerült feljutni a domb csúcsára, ahol a 10-es és 20-as táv elvált egymástól, mi pedig a kék négyzeten maradva folytattuk. Enyhe fülfájással küzdve mentem előre, a szél kicsit megfújta, sapka nem volt nálam, de a kabát kapucnija jó szolgálatot tett. Hamarosan lejtmenet következett, a végén pedig egy jobbos majd rögtön utána balos kanyar és a fából készült “hídnál” találtuk magunkat. A sártól jó csúszós volt, de épségben átjutottunk rajta, majd mászós szakasz következett jó mély sárban. Miután felértünk én kicsit előre mentem, fiatal erdőben kerülgettem a nagy pocsolyákat, egészen Viganvárig. A haranglábnál volt az első pont, pecsételtettem, majd megreggeliztem amíg Gergő meg nem érkezett. Az új maszkjában elég érdekes látványt nyújtott, de legalább a csípős szél ellen megvédte.
Kaptunk szaloncukrot, aztán következett 2 km aszfalt a piroson egészen a Jakab-hegy északi lábáig. A Nap még nem járt túl magasan, az árnyékos helyeken hűvös volt, a kátyúkban lévő víz pedig érdekes mintákat formázva fagyott meg. Elérve a hegy lábát váltottunk a kékre, tudtuk mi áll előttünk, ezért szépen komótosan, nyugodt tempóban megkezdtük a mászást a csúcs felé.
Könnyen bele lehet futni abba a hibába, hogy nagyon megindul az ember itt, ahogyan én is tettem azt, amikor először erre jártam. Aztán a Pálos-kút magasságában, ami igencsak a szakasz elején van, jön a légszomj meg a pici fehér pontok a látómezőben. Ehelyett most szépen kényelmesen másztunk, a kutat elhagyva még bőven akad emelkedő, ahol nem kell sietni. Aztán jön egy rövid nyitottabb szakasz, a “lék”, ahogyan én hívom. Utána pedig már szintben halad tovább a kék, ez már nem okoz gondot. Most csak a szűnni nem akaró sár és víz víz hátán lassított, de a Halomsírok elhagyása után hamarosan a Kelta földvár következett, onnan pedig egy ugrás csak a kilátó. Itt kaptuk a második pecsétet, mellé pedig csokit és szárított csicsókát.
És persze Gergő új maszkja is előkerült. Kicsit megpihentünk a kolostor romjainál, majd a zöld jelzésen fordultunk északnak. Nagy meglepetésemre vettem észre, hogy a romok mögött van még egy kisebb épület romja is. Évek óta járok ide fel, de az életben nem láttam még ezt a kisebb épületet. Mindig tanul, tapasztal valami újat az ember.
De vissza a zöldre, először kicsit szintben mentünk, aztán lefelé, az erdő pedig gyönyörű volt, bármerre is néztünk. Persze nem lett volna az igazi, ha emelkedő nem lett volna benne. Miután megmásztuk amit kellett, már csak hosszasan kanyarogtunk vízfoltokat kerülgetve és sárban cuppogva Orfű felé. Idővel leértünk a Orfű-Abaliget elágazóhoz, ahol rövid erdei szakaszt követően már Orfű utcáin róttuk a kilométereket. A Négy-Fenyő kulcsosháznál kanyarodtunk be jobbra a hátsó útra, ami a Mecsek-házhoz vitt el minket, a harmadik ponthoz. Hamar túlestünk a pecsételés procedúráján, így elindultunk vissza főúthoz. Onnan az Orfűi-tó mellett mentünk végig, az Y-elágazóban balra vettük az irányt, érintettük a Pécsi-tó déli csücskét, a következő nagy kanyarnál kicsit megálltunk. Itt mindig megcsodálom az “Alfa Holdbázis” névre hallgató egykori bulihelyet. Noha soha nem voltam itt, de el tudom képzelni, hogy olyan jellegű hely lehetett anno, mint a Terminátorban a Technoir. A rövid képzelgés után tértünk balra a kék négyzetre, vissza be az erdőbe.
Persze az elején ez is mászós volt, de miután ezen túlestünk, már csak arra kellett figyelnünk a célig, nehogy hátast dobjunk a csúszós sárban. Nekem az utolsó kilométeren sikerült guggolásig vinni a dolgot, nagyobb baj szerencsére nem történt. Visszaérve Abaligetre azzal szembesültünk, hogy csak pár percünk van a busz érkezéséig, ezért rohamtempóban mentünk be a hotelbe. Ekkor szerencsére nem voltak sokan, nekem hamar átadták a jutalmat, amíg Gergő várt én benyomtam az almás pitét – ami idén is isteni volt – és ittam rá fél pohár teát , aztán Gergő is végzett, rohantunk le a buszhoz. A kiírthoz képest késett, ez volt a nagy szerencsénk. Pontosabban lett volna, ha jött volna a busz. Kiderült, hogy a fél 1-es járat nem jött be a barlanghoz, annak ellenére, hogy bele volt írva a menetrendbe. Ezek után kicsit bosszúsan mentünk vissza, de legalább kényelmesen tudtunk enni finom zsíros kenyeret hagymával és meleg, citromos teával. “Csak” két órát vártunk a következő buszra, de legalább nem kellett kapkodva enni és arra is volt időnk, hogy a csónakázó tóban valamennyire lemossuk a sok sarat a cipőinkről.
PITE 20
időpont: 2014. február 15., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 18,9 km, szint (k. sz.): 660 m, idő (ó:p): 4:47
Outdoor Napló 