Tihanyi körtúrák

A nyaralások helyszíneit évről évre úgy választjuk, miattam, hogy legyen lehetőségünk túrázni is. Mindig az aktív pihenés híve voltam, nem vagyok az a típus, aki órákig képes hemperegni a strandon a fűben és nem csinálni közben semmit. Nagyon hamar elunom magam, így inkább megyek valamerre. Idén Tihanyra esett a választásunk, szerencsére találtunk egy ideális szállást a központban. Csak 2 perc sétára volt az apátság, de mégis csendes környezetben volt és még a Belső-tóra is ráláttunk a teraszról. A helyi Tourinform irodában vettünk egy túrakiadványt, ebben három körtúra leírása szerepel. Kettőt be is jártunk kezek közül, ugyan a harmadik kimaradt, de aki a másik kettőt bejárja, az gyakorlatilag semmiről nem marad le, mert ezek a túrák nagyjából lefedik a harmadik útvonalát.

Levendula körút
Ez a túra a leghosszabb a három közül, bár még így sem lehet nehéznek mondani, 10 km körüli távjával bárki nekivághat. A félsziget természeti értékeit mutatja be és elvezet a levendulatermesztés helyszíneire. A kiindulási pontja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontja, a Levendula Ház. Szép környezetben, a Belső-tó partján található, bent pedig kiállítás és kézműves foglalkozás várja a betévedőket. Mi reggel még egyikre sem vállalkoztunk, előbb túráztunk, aztán, mivel itt is van vége a túrának, délután néztük meg a házat. A parkolóból nyugati irányba indultunk, gyakorlatilag végig a Belső-tó partján, no nem közvetlenül, de azért így is rá lehetett látni.

“A Belső-tó a Balaton egyik gyöngyszemének, a Tihanyi félszigetnek a csodálatos környezetében, közvetlenül a település határában található. A Tihanyi Belső-tó medre vulkánikus utótevékenység során alakult ki, ezt a területet töltötték fel a rétegvizek és a csapadékvizek. Ebből adódik, hogy a tó vízszintje változatosan alakult, volt, hogy teljesen kiszáradt, a XX. század első felében pedig nagyon kevés volt benne a víz, s ezért nagy része szérüskert volt. A legújabb kutatási eredmények tanúsága szerint a Belső-tó és a Külső-tó egyaránt vulkáni kráterből keletkezett. A vulkán megszűnése után kaldera keletkezett, amelybe később agyagos vízzáró réteg rakódott le, és ily módon megtartotta a felgyülemlett vizet. A tó mintegy 28 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton, azzal nincs összeköttetése. Vízének mégis van bizonyos mértékű lefolyása. A szivárgó víz pl. 1930-ban földcsuszamlást okozott. (forrás: http://www.tihanyibelsoto.hu/)”

A tó melletti kaszálón jámbor szürkemarha gulya legelészik és ha szerencséje van az embernek, akkor pont a villanypásztor mellett. Nekünk szerencsénk volt, jó fél órán keresztül nézegettük és fotóztuk ezeket az állatokat. Meg kellett állapítanom, hogy rém unalmas lehet az életük.

A továbbiakban a túra útvonala kicsit elkanyarodik a tó partjáról, hogy felvigyen az Aranyházra, ahol gejzírkúpokat lehet nézegetni és nem utolsó sorban pompás kilátás nyílik a félszigetre.

“A Szarkádi-erdő és a Belső-tó között elterülő Gejzírmező sziklaképződményei mintegy három millió évvel ezelőtt, a földtörténeti negyedidőszakban keletkeztek. A bazaltvulkánosságot követő vulkáni utóműködés során e területen működött a legtöbb hévforrás. Az itt kialakult forráskúpok közül a legnagyobb az Aranyház-gejzírkúp, mely nevét a tömegesen rátelepedett sárga színű zuzmóról kapta. (forrás: http://www.tihany-info.hu/)”

Pár percre elidőztünk itt, kell is, hiszen a panoráma egyedülálló, érdemes jól megszemlélni a tájat. Innen lejtmenet következik, visszatérünk a síkra, a tó partjához. Végigjártuk annak nyugati partját, majd egy szelíd kaptató tetején balra fordultunk és már szőlőtőkék között gyalogoltunk. A Nap már magasan járt, jó meleg is volt, amikor nagyjából 20 perc elteltével elértük az Öreg levendulást. A terület védettsége miatt kaszálást itt nem folytatnak, csupán legeltetéssel szorítják vissza a nem kívánt gyomokat. A terület rettentő szép, persze nem ártott volna a virágzás idején látni, de még így is nagy élmény volt. Biztosan vissza fogunk jönni a levendula virágzása idején. Viszonylag nagy részen helyezkedik el az Öreg levendulás, a levendulabokrok monotonitását más cserjék és fák törik meg, igazán vadregényes a táj. A területről rövid emelkedő vezet ki, amit megmászva rögtön ereszkedni is kezdtünk és az Apáti-hegy oldalában haladtunk. Ezen a részen kicsit olyan, mint Csarnóta fölött a Villányi-hegységben. Szép gyepben mentünk, de az út már annál kevésbé látszott. Így le is másztunk a dombról egy útra, ami ugyanúgy elvezetett az Apáti templomhoz.

Itt kicsit megpihentünk, körbejártuk a templomot és felkészültünk a visszafelé vezető útra. Ez már a túra célegyenese volt, annyi hátránnyal, hogy végig aszfalton mentünk. Ráadásul én pontosan tudtam mi vár ránk, hiszen két héttel ezelőtt jártam ugyanerre bringával. Tehát a kerékpárúton folytattuk, egy rövid szakaszon a 71-es főút mellett, majd visszakanyarodtunk a félszigetre. A Külső-tóval szemben hozták létre az új levendulaültetvényt, persze ez is le volt már aratva. A tűző Napon elég kellemetlen volt visszagyalogolni a Kossuth utcáig, de onnan már nagyon hamar visszaértünk a Levendula Házhoz. Szerencsére kaptam kedvezményt a belépő árából a pedagógus igazolványomra, a kevés helyek egyike ahol használni tudtam. Első körben a kézműves foglalkozásra ültünk be, szappangolyót gyártottunk. A metódus nem bonyolult. Adnak egy kis darab szappant, amit először le kell reszelni. Nekem ez prímán megy, itthon mindig én reszelem a sajtot. Amikor ez kész, egy kosárból kell szárított levendulát venni és az apró virágokat belemorzsolni a reszelékbe. Utolsó lépésként fel kell vennünk a tenyerünkbe ezt a keveréket, kapunk rá levendulás vizet és lehet gyúrni, amíg szépen össze nem áll. Én kicsit szembe mentem az átlagossal és szappankockát készítettem, a fiatal lány elmondása alapján ilyet még senki nem készített, csak egy ízben volt arra példa, hogy valaki golyó helyett hengert gyúrt a masszából.

Amikor elkészült, szépen becsomagoltuk papírba és átmentünk a kiállítást is megnézni. Ezúttal a filmvetítésre nem ültünk be, amit kicsit bánok, mert a kiállítás nem nagy durranás sajnos. A kijárat persze átvezet az ajándékbolton, itt megvettük az elmaradhatatlan hűtőmágnest, én pedig egy nemzeti parkos bögrét is beújítottam, amin jó fej denevérek vannak. A levendula körút megéri azt a pár órát, amibe beletelik a végigjárása, a legcélszerűbb talán június közepére időzíteni, a levendula virágzására. Bánatomra a félsziget déli részét nem érinti, így ezúttal kimarad a Gejzír-mező a Félbevágott kúppal, a Tájvédelmi kutatóház is és a két tó között a Szélmarta sziklák is. De ezeket valamikor pótolni fogom, az biztos.

Legenda körút
Az általunk másodikként bejárt túraútvonal Tihany történelmét, a történelméhez és legendáihoz kapcsolódó helyszíneket és emlékhelyeket mutatja be. A túra rövidsége – 4,9 km – ne tévesszen meg senkit. Bejárásához ugyanis rengeteg idő kell, ha mindent alaposan szemügyre szeretnénk venni. A különleges, karcsú ívű mólóval rendelkező hajóállomás a túra kiinduló pontja, már itt jó fél órát el lehet időzni.

A hajóállomásról dél-nyugati irányba indultunk, át a híd alatt, hogy elkezdhessünk felmászni az Apátsághoz. Ez a szakasz nem túl hosszú, szerpentin jellegű és habár van benn szint, ezt gyakorlatilag észre sem vesszük ha a domboldalba épített nyaralókat csodáljuk. Némelyik olyan pompás, hogy majd megszólal. Így telik az az idő, amíg végül felérünk a Visszhang-dombra. A bátrak felállhatnak a kőre és üvöltözhetnek, nekem elég volt csak a szobrot megnéznem.

“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű királylány. Ám hiába jártak messze földről csodájára szépségének, senki sem válthatott szót a szépséges hajadonnal, mert néma volt. A Tihany környéki dombokon legeltette aranyszőrű kecskenyáját.
Megpillantotta egyszer a lányt a Balatonból kiemelkedve az ősz hullámkirály. Kért egy korsó kecsketejet beteg fiának, cserébe – ígérte – feloldja a hajadont a némaság alól. Így is történt. A királyfi azon nyomban erőre kapott a kecsketejtől, a lány pedig csengő hangon megszólalt. Az ifjú amint megpillantotta a lányt, beleszeretett, de a királylány szívét kevélység töltötte el. Nem állt szóba senkivel, kegyetlenül elutasította a hullámkirály fiát is, aki belehalt bánatába.
Szörnyű haragra gerjedt a király: megátkozta a kegyetlen leányt és egy sziklába zárta. A gazdátlanul maradt aranyszőrű nyáj a Balatonba veszett, a kecskék körmeit (patáit) azóta vetik partra a tó hullámai. És a gőgös királylány? Nem látta azóta emberfia. Fogott rajta a király átka: ahogy korábban senkivel nem ereszkedett szóba, úgy a sziklába zárva készségesen felelget minden arra járónak, aki megszólítja. Belőle lett ugyanis a tihanyi visszhang. (forrás: http://hu.wikipedia.org/)”

Utunkat déli irányba, a Pisky sétányon folytattuk, ez vezet el a Visszhang-dombtól a templomig. A sétányt 2012-ben építették át, pont akkor, amikor arra jártunk a balatoni bringatúránkon. Az átépítés során megemelték a mellvédet, tihanyi kővel burkolták és új díszburkolatot is kapott a sétány. Még egy faágyút is elhelyeztek rajta, aminek a legendája kísértetiesen hasonlít a paksi faágyúéra. Utunk az apátság alapítója, I. András királynak és feleségének, Anasztázia kijevi nagyhercegnőnek a szobra előtt vitt.

Mi pedig betértünk az Apátsági Látogatóközpontba, ahol megint tudtam használni a pedagógus kedvezményt. Öröm, boldogság. A mindenre kiterjedő jegyet vettük meg, a programot pedig azzal a 10 perces filmmel kezdtük, ami az apátság régmúltját és jelenét mutatja be. Ezután mentünk át a templomba. A Tihanyi Bencés Apátság a Tihanyi-félsziget hegyláncának kelet felé, meredeken leszakadó szélén áll. I. András király 1055-ben alapította a monostort és a családi temetkezőhelyet.

A monostor alapításával egyidejűleg épített háromhajós, román csarnokkripta az egyetlen korabeli, épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezőhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király. Itt található az Apátság alapítólevelének másolata, mely egyben a legrégebbi nyelvi emlékünk. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. “FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA“, vagyis “Fehérvárra menő hadi útra“.

A templom után az altemplom következett, ahol az imént említett másolat és I. András kriptája található. Innen a kiállításra vezet tovább az út, ahol az apátság történetével ismerkedhetünk, megnézhetjük a IV. Károly emlékszobát, legvégül pedig a Galéria időszaki kiállításait. A Galériából egy kévázó teraszára érünk ki, az apátság alá. Egyébként ár/érték arányban nagyon jó ez a program, ajánlom mindenkinek. A túra a helyi Tourinform iroda és a főtér érintésével folytatódott. Az új főteret szintén 2012-ben alakították ki. Szemben vele, az Apátság előtti lépcsőkön jutottunk vissza a templomhoz, hogy utunkat a Batthyány utcában, a skanzenben folytassuk.

Ide kell bőven idő, az ember azt sem tudja merre forgassa a fejét. Halászház, fazekas ház, marcipánmúzeum, babamúzeum és az elmaradhatatlan levendula illat. Tihanyban bármerre jár az ember, mindig körbelengi a levendula kellemes illata. És nem csak az illat, mert szinte bármibe beleteszik a levendulát. Kóstoltam levendulás citrom és levendulás étcsoki ízű fagyit, levendulaszörpöt, levendulás limonádét és levendulás citromtortát is.

A következő állomás IV. Károly kálváriája, amit 1960-ban leromboltattak, és csak 40 év múlva, 2000-ben adták át az addig elkészült új stáció oszlopokat. A kálvária tetején pihentünk kicsit, ittunk egyet és erdős részen folytattuk a zöld jelzésen, ami hamar átment egy nyitottabb, cserjés vegetációba. Az Óvár déli részén másztunk felfelé, a kilátás pazar volt a Külső-tóra és a Levendula körút útvonalának egy részére. Ahogy átértünk az Óvár keleti oldalába, megérkeztünk a Barátlakásokhoz.

“Feltehetően a X-XI. századtól voltak lakottak és egy vallási remetetelepet alkottak. Egészen a XIV. század közepéig tartott kultikus használatuk. Valószínűleg ortodox görög felekezetű, feltehetően I. András által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek vájták ki azokat. Celláikat, kápolnájukat, ebédlőtermüket keleti típusú, laura-rendszer szerint alakították ki. (forrás: http://hu.wikipedia.org/)”

A pihenő és fotó elkészülte után folytattuk a hegyről való lefelé kanyargást. A Barátlakásoktól nem messze található a Ciprián-forrás, amit Halbrik Ciprián apátról neveztek el. Ő állt IV. Károly fogsága idején az apátság élén.

A forrástól már csak minimális lejtmenet következett a kerékpárútig. Innen a parton sétáltunk vissza a hajóállomásra, ahol azért lecsúszott egy lángos, mielőtt elindultunk vissza a szállásra.
Összességében Tihany gyönyörű hely, érdemes legalább egyszer eltölteni itt legalább egy hétvégét. Bár az biztosan kevés idő ahhoz, hogy minden szegletét rendesen megismerjük. Kezdem úgy érezni, hogy bármely évszakban megéri ellátogatni a félszigetre, mert mindig tartogat izgalmat az ide érkezőknek. Nagyon remélem, hogy visszajutok még ide, mert nagyon megszerettem Tihanyt.