Nagyjából hajnali 1-kor értem haza a Tenkes 20 éjszakairól, gyors zuhany, kaja és 4 óra alvás. Aztán indulás Éger-völgybe, a februárban az ónos eső miatt elmaradt Kötél Túra rajtjához. Valamivel 8 előtt érkeztem, kint vártam Feri kollégámat, végül nem sokkal később ő is befutott. Kényelmesen ittunk egy kávét, majd beneveztünk a 20-as távra és elővettük a kötelet. Ugyanis a csattanó az volt ebben a túrában, hogy az indulóknak egy, minimum 1 méter hosszú kötéllel össze kell kötniük magukat, bárhol. Mi a két táskát kötöttük meg és elindultunk felfelé a tó irányába.
A tó után a kék kereszten folytattuk végig a völgyben, ami nagyon szép üde volt. Éger-völgyet a piroson hagytuk el jobbra, a patakátkelés után. Mászós szakasz volt, de felértünk a dombtetőre, ki az aszfaltra. Innen egy darabon a kerékpárúton mentünk, majd balra rátértünk a zöld háromszögre. Ismét csak mászás, ráadásul jó magas vegetációban és humid klímában. De az ösvény melletti bokrokon már kezd beérni a szeder, így megálltunk kicsit szüretelni. Még nem az igazi, bár akadtak egészen jó szemek is. Tovább haladva a jelzésen a tisztás elhagyása után tüdőtágító emelkedő, a tetején viszont már a Vörös-hegy két keresztje. Itt váltottunk a kékre és keleti irányba mentünk tovább. Nem túl sokat, mert a szalagozás balra hívott be az erdőbe, a Rózsa-hegyhez igyekeztünk.
Nevével ellentétben szintben van a kékkel, mászni nem kellett, csak a buja növényzeten átjutni. Miután ezt sikerrel megtettük már húztuk is az ikszet a menetlevélre. Innen vissza a kékre és ereszkedés Remete-rétre, ahol a ponton már személyzet is volt, és finom bodza szörp. Két pohár és egy kis beszélgetés után indultunk tovább, még mindig a kéken, északi irányba. Át a műúton, majd lefelé kanyarogtunk a Büdös-kúti kulcsosházhoz. Útközben megnéztük a pocsolyákban az ici-pici sárgahasú unkákat, a kulcsosházhoz leérve pedig újabb ikszet tettünk a lapra és megálltunk enni. Egyébként ez a kulcsosház nagyon szép környéken van, a baj csak az, hogy bármerre is indul az ember, tuti, hogy másznia kell.
Nekünk is kellett, a változatosság kedvéért a kéken. De már nem sokáig, az Erdei-keresztet elérve már csak egy rövid szakaszunk volt vissza ezen a jelzésen, amit egy újabb ikszelős pont zárt a Stiglicfogdosó közelében. Innen váltottunk a zöldre és mentünk a Lapisra vezető műútig. Ezen még mentünk egy kicsit, majd balra be az erdőbe a sárga keresztre, ami előbb a Rotary-ra vitt, majd a sárga sávra, az pedig fel a Tubesre. Itt megint személyzetes pont, az aláírás után még pár szó és a piros négyzet lefelé a Lapisra. Át a műúton és a zöldön déli irányba Nagy-Daindol felé. A jelzés pirossal való kereszteződésénél utóbbit választottuk, ami két nagyobb kanyart leírva visszavitt minket Remete-rétre. A mai napon már a második aláírást kaptuk itt, no meg bodza és szamóca szörpöt. Ami pedig ez után következett, az top 3-as túraélmény az elmúlt évekből.
Kedélyesen beszélgetsz a pontőrrel és dörög. Aztán még egyet, de nem figyelsz oda rá. Aztán elindulsz és kopp, egy esőcsepp. Egy újabb, majd még egy. Ezt követően pedig elkezd szakadni és egy pillanat alatt pára üli meg az erdőt. Azt az erdőt, ahol szinte soha nem látott élénkség elevenedik meg. Te pedig csak futsz a szűk erdei ösvényen és örülsz. Mert érzed, hogy élsz és már az sem érdekel, hogy mindened csurom víz és fölötted villámok cikáznak és rettenetes mód dörög az ég. Abszolút a komfortzónán kívüli élmény, de minden egyes percét élvezed. Felejthetetlen.
Nos, így jutottunk le Remete-rétről – már kötél nélkül – a piros sávon majd a kereszten a Kis-Mély-völgybe, újra lakott területre. Az esővíz iszonyatos mennyiségben hömpölygött végig az úton, gyakorlatilag bokáig jártunk a vízben. Közben kétszer is nagyon közel csaphatott be a villám, mert dobhártya-szaggató hangot hallatott a villanás közben. Lementünk az Abaligeti útra, azon tettünk meg pár métert, majd a szalagozást követve rövid ösvényen másztunk fel a Darázs dűlőig. Ezen mentünk végig az Éger közig, bár nem voltunk benne biztosak, hogy jó irányba megyünk, mert a Darázs dűlő táblát csak annak végén láttuk meg. Persze ekkor már tudtuk hol vagyunk és hamar beértünk a célba Teca Mamához. Leírhatatlan módon eláztunk, de kb. 1 óra és 4-5 szelet vajas-paprikás kenyér után elindultunk haza. A remete-réti pontőr éppen indult fel a Lapisra pár résztvevőért, de ledobott minket a buszmegállóba. Onnan én a 24-sel mentem haza, Feri pedig gyalog, mert nem messze lakik. Ez a túra örök emlék marad, nagyon jó volt. Remélem jövőre is megrendezik.
Kötél Túra 20
időpont: 2014. augusztus 3., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 20,0 km, szint (k. sz.): 625 m, idő (ó:p): 5:00
Outdoor Napló 