A 2016-os évben már a második futószezonomat kezdtem meg és ez így első olvasásra talán kicsit nagyképűnek tűnhet, de nincs ebben semmi misztikum: voltam pár versenyen az évben, ez nekem már futószezon. Persze ’15-ben is, de akkor nem mindegyikről írtam, bár azért fel lehet lelni posztokat, például ezt vagy éppen ezt.
Az idei versenyek nem kaptak külön bejegyzéseket, de itt a továbbiakban zanzásítva olvashattok a futkosásaimról, ami egészen pontosan 7 versenyt takar.
Spartan Visegrád Sprint (2016. 04. 09.)
A 2015-ös Táltosfutás teljesen berántott minket az akadályfutás világába, nem véletlen, hogy azt követően a nyáron Piliscsabán lenyomtunk egy Legion Run-t a 40 fokban. De ez nem volt elég, mert színvonalában a Legion Run nem felelt meg az elvárásainknak annyi pénzért, amennyit elkértek érte. Csak azért, hogy lássátok, nem csak fintorgunk, például befutóérem nem volt. Most komolyan, milyen verseny az, ahol nem osztanak befutóérmet? Pontosan már nem emlékszem, hogy véletlenül akadtam rá, vagy keresés eredménye volt, hogy megtaláltam a Spartan Race Hungary oldalát. Elnézve a fotókat azt gondoltam, hogy ez kell nekünk. Krisztián rögtön partner volt benne, nem kellett sokat győzködni. Egy nehéz, kihívást jelentő verseny ígéretét sugallta az oldal, mindezt elvárható minőségben. Így történt, hogy regisztráltunk a visegrádi sprint versenyre. A Spartan Race három különböző versenytávon kerül megrendezésre. A legtöbb esetben egy versenyhétvégén egy távot rendeznek, de előfordulnak olyan hétvégék is, ahol 2 vagy esetenként mindhárom távot is teljesítheti a bátor jelentkező. Természetesen a táv emelkedésével nőnek a természetes és mesterséges akadályok. A három versenytípus pedig a következő:
SPRINT: 5+ km, 20+ akadály, SUPER: 13+ km, 25+ akadály, BEAST: 20+ km, 30+ akadály
fotó: Spartan Race Hungary
Visegrád és a Duna-kanyar gyönyörű hely, remek élmény itt versenyezni. A táv végül valamival több lett, mint 8 km, a szervezők pedig változatos módon “kínoztak” meg bennünket. Igazi spártai erőpróba volt ez, a sípályán való homokzsák cipeléstől kezdve, a dárdahajításon át a baromi hideg vizes gödörben történő palánk alatt átbukásig. De a legvégén, amikor a célban csurom vizesen, sárosan és megviselten a nyakadba akasztják a kiérdemelt befutóérmet, aminél szebbet eddig még nem láttam, akkor minden a helyére kerül, amit a verseny mottója takar: You’ll know at the finish line. Tapasztaljátok meg mindannyian mit jelent teljesíteni egy Spartan Race-t, életre szóló élmény lesz, túlzások nélkül. Van még egy eleme ennek a versenynek: ez pedig a burpee. A jól ismert négyütemű fekvőtámasz. Minden akadályt egyszer lehet megpróbálni teljesíteni, ha ez nem megy, akkor a bünti 30 burpee. Nekem Visegrádon csak 2 kör büntit kellett csinálnom, az ugyebár 60 burpee, olcsón megúsztam. A Spartan Rec-el az a helyzet, hogy az első után kell a következő és így tovább. Akit egyszer megfog, azt többet nem ereszti.
fotó: Spartan Race Hungary
Visegrád Sprint pályarajz – kép: Spartan Race Hungary
III. Táltosfutás (2016. 04. 16.)
A Táltosfutás tavaly kapott külön bejegyzést, ezért most a verseny jellegéről nem írok, vissza tudjátok olvasni. A rajthely átkerült a Zsályaliget Élményparkba, ami jó lépés volt, sokkal kulturáltabb körülmények vártak, mint a tóparton tavaly. A perzselő hőség persze nem kímélt, de ennek ellenére remek versenyt futottunk. Az akadályok tavalyról már jól ismertek voltak, a pálya nyomvonala is, de ezúttal az ellenkező irányba kellett teljesíteni. Mivel buzgott bennünk a tettvágy, így magasabb fokozaton futottuk végig, mint egy évvel ezelőtt, ez pedig második helyezést ért a csapatversenyben. Jó érzés volt dobogóra állni, még akkor is, ha több, mint másfél órát kellett várni az eredményekre és rák vörösre égtünk a napon. Egyébként idén a pálya rövidnek tűnt, de ezt betudtuk annak, hogy gyorsak voltunk.
fotó: Táltosfutás szervezők
A cél felé robogva – fotó: Táltosfutás szervezők
Boldogan a dobogón, balról a másodikként – fotó: Táltosfutás szervezők
II. Palkonyai Dűlőfutás (2016. 04. 23.)
Jó hangulatú verseny, gyönyörű helyen, még szép, hogy ott a helyem. Egyébként Palkonya megér egy kört, ha valaki Baranyában jár, az évben többször is vannak nyitott pince napok/hétvégék. Maga a verseny 2 távon zajlott, nekem az S táv 9,9 km-e volt szimpatikus. Tavalyhoz képes két lényeges változás történt: végre technikai pólót adtak a nevezés mellé és idén rendesen voltak kijelölve az útvonalak, így valóban majdnem 10 km-t futottunk az S távon. Hellyel-közzel még terepfutó versenynek is nevezhetnénk, de azért mégsem, hiába van benne sok hullámvasút, azért az útvonal jellemzően aszfalton vezet a szőlőtőkék között. Ha a sok domb nem lett volna elég, a versenyt még a nagy meleg is nehezítette, jövőre be kell szereznem valami fejfedőt a késő tavaszi-nyári időszakra, mert a meleget nehezen viselem, ez már egyértelmű. A palkonyai versenyt leginkább a közösségi oldala miatt szeretem, sok ismerőssel találkoztam mindkét évben itt. Az idei időm 1:00:04 lett, jövőre egy jobb hajrával talán be tudom vinni egy órán belülre.
fotó: Dűlőfutás szervezők
II. Pécs-Orfű félmaraton (2016. 05. 21.)
A tavalyi sikeres versenyzést követően idén is rajthoz álltam a Pécs-Orfű félmaratonon. Tudatosan készültem is rá, edzéstervvel, fáradhatatlanul. De a versenyre visszatekintve és mérlegelve a tapasztalatokat, azt kell mondjam, hogy elrontottam a felkészülés utolsó 1,5 hónapját. Pont azt az időszakot, ami a legfontosabb lett volna a sikeres verseny szempontjából és ezért komoly árat fizettem. Annyit azért előrevetítek, hogy sikerült célba érnem, de koránt sem úgy, ahogyan azt előzetesen elképzeltem és ez az én hibám. A hibák és kudarcok pedig egy dologra nagyon jók és tulajdonképpen így kell rájuk gondolni: tanulásra. Igen, ezekből tanulni kell, én pedig már tudom, hogy jövőre hogyan ne csináljam a felkészülést. A 2016-os verseny pedig kegyetlen őszinteséggel mutatott rá a felkészülésbeli hiányosságokra. Az elejével még semmi gond nem volt, bemelegítés, majd rajt és boldogan vágtam neki a távnak. Aztán amikor már felfelé kapaszkodtunk a Mecseken Remete-rétre már éreztem, hogy ha csak alig észrevehetően, de lassabban megy, mint 2015-ben. Aztán Remete-rét után a lejtmenet egész egyszerűen rossz volt, teljesen ritmustalan. Egyszerűen nem tudtam jól lejönni. Orfű határában, a Mecsek háznál volt a harmadik frissítő, azt elhagyva szinte pontosan a 13. megtett km után görcsbe ugrott a jobb combfeszítőm, majd a bal is. Felváltva görcsölt mindkettő úgy, hogy nem kevés (8 km) volt még vissza a versenyből. Teljesen le voltam taglózva, alig tudtam vonszolni magam, de valahogy eljutottam Orfű központjába, ahol egy futótól kaptam 2 magnéziumos szőlőcukrot, ez egy kicsit helyre rakott és a görcs is alábbhagyott. Sajnos nem sokáig, 15-20 perc elteltével ugyanott voltam, ahol a part szakad. Ekkor már a Pécsi-tó körül futottam, de jócskán bele kellett sétálnom. Kilométerről kilométerre haladtam előre, mindig újabb, kisebb cél felé. A fél tókör megvolt, a gát utáni frissítőponton még ittam egyet, de innen már sétálva is pokoli volt elindulni. Már csak egy rövidebb hullámvasút választott el a céltól, ami egy örökkévalóságnak tűnt két görcsölő combbal. Ráadásul a cél tavalyról átkerült a kempinghez, ami azt jelentette, hogy egy rövid de elég meredek jobbkanyar választott el a céltól. Ott viszont fogat össze kellett szorítani és menni, mert a célfotón jól kell kinézni. Ez sikerült is, de a mosoly cseppet sem őszinte. Nem a teljesítménynek örültem, hanem annak, hogy végre vége van. Sokat tanultam belőle, már tudom, hogy jövőre mire kell odafigyelnem. Az időm pedig 2 óra 25 perc lett, rém gyenge, bőven faragni való.
fotó: Pécs-Orfű félmaraton szervezők
MMT Challenge Orfű (2016. 05. 28.)
Talán ez az egy esemény lóg ki a sorból, hiszen nem csak a futásról szólt és nem is verseny, inkább kihívás, ahogyan a neve is mutatja. De miről is volt itt szó? 4 fős csapatok indultak a választott távjukon, 4 különböző sportágban: mountain bike, országúti kerékpár, terepfutás, aszfalt futás. Egy volt kollégám csapatához csatlakoztam a terepfutásra, az S táv 10 km volt, Orfűről a Büdös-kúti kulcsosházhoz és vissza. Aznap rendesen forró volt a levegő, nem volt könnyű teljesíteni, de a kulcsosháznál lévő Feri-forrás hűvös vize és a rajtban kapott energiazselé minden nehézségen átlendített. Az esemény maga úgy nézett ki, hogy egyszerre egy csapattag volt kint a pályán, úgy váltottuk egymást és indultunk a saját távunkra. Miután mindenki beért, a sportegyesület egyik támogatója pedig elsőosztályú ebédet rakott elénk.
fotó: Mecsek Maraton Team Sportegyesület
Spartan Tokaj Super (2016. 10. 22.)
Valljuk be, Tokaj rohadt messze van Pécstől, ezért első körben szállást kellett találnunk. Tokajban már nem volt esélyünk rá, így a közeli Nyíregyházán foglaltunk. Péntek délután indultunk Krisztiánnal Pécsről és véget nem érőnek tűnő utazással jutottunk el Gödöllőre, itt vettük fel Tomit. Aztán még egy nekilendülés egészen Nyíregyházáig. Megérkeztünk, vacsi, aztán dőltünk be az ágyba. Másnap reggel időben indultunk át Tokajra, a város szélén leparkoltunk a kvázi mocsárban és irány a Fesztiválkatlan. Átsétálva Tokajon engem teljesen rabul ejtett, nagyon hangulatos. A Fesztiválkatlanban a regisztráció gyorsan ment, az első kép pedig amivel találkoztunk a következő: egy fiatal leányzó hordágyon, törött lábbal. Nem lesz egy egyszerű menet, gondoltuk mi és végül igazunk lett. A megelőző két napos esőzés igazi sártengerré változtatta az egész pályát, így futásról a legtöbb helyen szó sem lehetett. De maradjunk még a rajtterületnél. A ruhatár csak előre megvásárolt jeggyel volt használható, ezért úgy elszarakodtuk az időt, hogy majdnem lekéstük a rajtunkat.
fotó: Spartan Race Hungary
A bemelegítésről ugyan lemaradtunk, de 11:30-kor mi is elrajtoltunk. Laza ráhangolódásként végigfutottunk Tokajon, majd jött az emelkedő és vele együtt a memóriateszt. De nem ám nevekkel és számokkal, mint Visegrádon. Random betűk és számok: WM5VHW. Annyira nem volt nehéz megjegyezni. Tulajdonképpen az összes akadály visszaköszönt Visegrádról, annyi ráadással, hogy háromszor cipekedtünk (farönk, kővel megrakott vödör, homokzsák), háromszor másztunk hegyet (így összejött a kb. 1000 méter szint) és természetesen a táv is hosszabb volt, a cipelős útvonalakkal együtt kb. 18 km. Frissítőként a táv felénél átkeltünk a bányatavon, a vízben persze volt alábukós palánk. Kellemetlen volt bemenni a k*rva hideg vízbe, de ugyanakkor tényleg felfrissített. Az igazság az, hogy piszok nehéz volt, nem csak fizikálisan, mentálisan is. De egész jól bírtam, még az összesen 150 burpee is ment. Ebből pedig kitalálható, hogy 5 akadályt buktam el. A végén a Fesztiválkatlanban az Extra Multiring (Monkey bar A Multiring) igazi szopás volt. Persze leestem a gyűrűről, mert előtte vagy fél órát lépésben haladtunk a hegyen, miközben jól átfáztam és az izmaim is lemerevedtek. Lenyomtam a burpee-ket, aztán irány a cél. Közte még egy easy A-cargo és érem a nyakba. Hihetetlen mennyire felszabadul az ember a végén. Az összes kín, fájdalom és rossz érzés pillanatok alatt elszáll és marad az eufória, meg a nyakadat húzó súlyos érem, ami azt hirdeti, hogy bizony lenyomtad a Tokaj Super-t, ami a szervezők szerint a körülmények miatt a legnehezebb hazai verseny volt idén.
Középütt szürkében nagyon viszem a homokzsákot – fotó: Spartan Race Hungary
Tokaj Super pályarajz – kép: Spartan Race Hungary
Nyúlcipőbolt Mecsek Trail S (2016. 11. 13.)
Az idény végére egy hamisítatlan terepfutó versenyt hagytam, mert nagyon csábít a futás ezen műfaja, de tapasztalatom még nincsen sok benne. Így esett, hogy a legrövidebb, S távra neveztem, ami 5,5 km volt, Pécsváradról fel a Zengőre. A regisztráció megnyitásának napján a gép előtt ültem és szorgosan nyomtam az F5-öt, ugyanis erősen létszámkorlátos a verseny, az S távon 50 futó indulhatott. Sikerült bejutnom, izgatottan vártam a verseny napját. Azt a napot, ami előtt jóformán másfél napig folyamatosan esett az eső. Hideg nem volt, de rengeteg csapadék esett le, és már azt láttam magam előtt, hogy az első terepfutó versenyemen nyakig sáros leszek. Persze ez a gondolat annyira nem borzasztott vagy riasztott el, 2 Spartan után. Vasárnap, a verseny napján viszont gyönyörű kék, felhőmentes égboltra ébredtem, ráadásul a hegyet hótakaró fedte. Az idő nagyon csípős volt, de el sem tudtam volna képzelni ennél frankóbb idényzáró versenyt. Némi sár akadt a hegyen, de a hó és a kék égbolt együttese felejthetetlenné tette a látványt. Elégedett voltam az időmmel is, ami 50 perc 21 másodperc lett 5,5 km-re, 480 m szintemelkedéssel. Mivel a cél fent volt a Zengőn – ahol megkaptam a szépséges befutóérmet – így visszafelé még kicsit futhattam, már versenyen kívül. Visszaérve benyomtam a finom gulyást, majd jókedvűen indultam haza.
fotó: Terepfutás.hu
2017-re már alakul a versenynaptáram, egy nagy, az egész évet átívelő céllal és több kisebbel. De egyelőre nem árulok el semmit, majd jövőre minden kiderül. Addig pedig, amíg a ’17-es szezon el nem indul, marad a téli alapozás, hogy minden gördülékenyen, a saját elvárásaimnak megfelelően menjen.
Outdoor Napló 