Majdnem napra pontosan két éve voltunk utoljára kéktúrázni, így már időszerű volt folytatni a megkezdett nagy vándorlást. Idén a Balaton északi partján nyaraltunk, ezért esett a választásunk az 5. számú túrára, amely Tapolca és Badacsonytördemic között kanyarog a Tapolcai-medencében.
OKT 5. sz. túra: Tapolca-Badacsonytördemic vá.
A szállásunkról egészen rövid, 30 perc körüli vonatozással jutottunk el Tapolcára, ahol az első pecsételést kell végezni. A doboz a Lokomotív büfé kerthelyiségének egy gerendájára van erősítve, itt szedtem elő először az igazolófüzeteket és a tintapárnát. Gyors pecsételést követően indultunk el a belváros felé, ami nincs is olyan messze, nagyjából 10 perces sétával el lehet érni azt a kapualjat, amin jobbra bekanyarodva a Malom-tó partjára érünk. Mi még ez előtt beugrottunk egy pékségbe kajáért és hideg italért. Aki Tapolcán jár, az semmiképp se hagyja ki a Tavasbarlangot. Mi másnap mentünk vissza, de akár a túra napjára is lehet időzíteni, de azzal számolni kell, hogy hosszú a sor. Mi délelőtt 11 körül vettünk jegyeket, de csak a 12:40-es csoportba volt hely. Viszont a jegyért cserébe 30 perces tárlatvezetés, egy 10 perces 3D-S film megtekintése és a végén kb. 5-10 perces csónakázás jár. Ezt a csomagot kár kihagyni.
“A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang.
A tavasbarlangot bezáró kőzet a miocén kor végének szarmata korszakában, 12 millió éve képződött. Kőzettömegét az egykori Szarmata-tengerben lerakódott mésziszapos üledékekből összecementálódott mészkő rétegek alkotják. A fiatal szarmata mészkő a 210 millió éve képződött nagy vastagságú és jelentős kiterjedésű felső-triász dolomitra települ.
A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A Déli Bakony irányából kis mélységben hideg (10 °C-os) karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. A Bakonyban beszivárgó elnyelődő karsztvizek egy része nagy mélységbe is lejut, ahol a Föld belső hőjétől felmelegszik, majd a törésvonalak mentén felfelé áramlik. Ilyen – 30 °C-nál – melegebb termálvíz tör fel a Kórház- és a Berger Károly-barlang forráskürtőiből. A hideg és a meleg karsztvizek keveredése üregeket, járatokat old ki a mészkőben. Százezer év alatt így jött létre a Tapolcai-tavasbarlang is, amely része a város alatti, immár 10 km hosszúságban feltárt barlangrendszernek. A térség későbbi kiemelkedés miatt a barlangok legfölső része szárazzá vált.
Az összekeveredett 20 °C-ra hűlt langyos vizek a tavasbarlangból tovább áramlanak a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot. A tó vizének visszaduzzasztása tette lehetővé a barlangi csónakázást.” (forrás: bfnp.hu)
A Malom-tó partjáról déli irányba megy tovább a kék és még mindig aszfalton haladunk, ez a borítás jellemzi leginkább a túrát. Ugyan nem mértem ezúttal semmivel a megtett út hosszát, de érzésre legalább a fele aszfalton halad. Kertes házak között hagytuk magunk mögött Tapolcát, majd következett az átkelés a 77-es főúton. Igen forgalmas, ezért aztán elég veszélyes az átkelés rajta, nagyon észnél kell lenni. Továbbra is aszfalton mentünk, az útpadkán. Kész rémálom a száguldozó autók mellett gyalogolni, de erre halad a jelzés, nincs más választása az embernek. Hozzávetőleg 1,5 km után mentünk át a Tapolcára tartó vasúton, majd még 1 km aszfaltot élvezhettünk, mielőtt jobbra fordulva már a Szent György-hegy lábánál voltunk és ha lassan is, de elkezdtük az emelkedést a hegyre.
Itt a hegy aljában még szőlőtőkék és hétvégi házak között tekereg az útvonal, de ahogy egyre magasabbra törünk a hegyen, úgy búcsúznak a házak és sűrűsödik az erdő körülöttünk. Visszatekintve még látszanak Tapolca házai, de nemsokára már szűk kőlépcső alján találtuk magunkat, amely felvitt a Kaán Károly kulcsosházhoz. A túra második pecsétjét a lépcsőről jobbra fordulva a kulcsosház ablakában találjuk. Biztos látott szebb napokat is a ház, nekem nagyon úgy tűnt, hogy jelenleg pusztulóban van, a spaletták összefirkálva, a környezete nem túl rendezett. Ennek ellenére mi itt megpihentünk, megreggeliztünk és ezt követően indultunk tovább felfelé. A kulcsosház közvetlenül a bazaltorgonák alatt helyezkedik el, rövid mászással értük el ezeket a gyönyörű képződményeket.
Miután megcsodáltuk ezeket a monumentális képződményeket, tovább másztunk a hegy teteje felé. A Szent György-hegy szelíden emelkedik, nem okoz problémát feljutni a csúcsára. Ami nem a kéken található, hanem az esőbeállónál kell rövid kitérőt tenni a kék háromszög jelzésen. A fáradozással legalább duplja jutalom jár, ugyanis elképesztő panoráma nyílik innen a tanúhegyekre.
Visszaereszkedve az országos kék útvonalára már lefelé tartottunk a hegyről, félúton lehettünk lefelé, amikor elérkezett a túra fénypontja. Teljesen váratlanul ért, hogy a hegy oldalában bármilyen vendéglátó hely működik, de a Mennyország Kerthelyiség mindenki számára kötelező megállóhely. Szívélyes fogadtatás és isteni finom, 20 féle házi szörp is van a bőséges kínálatban. A szörp decije 100 forint, megkaptuk a poharakat, a szörpöket és egy üveg szódát, a többi pedig rajtunk múlott. Sokat végigkóstoltunk, végül két üveggel hoztunk is haza. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes meglepetésben lesz részünk. Indulás előtt még az üvegünket is megtöltötték hideg forrásvízzel, 100%-ig felfrissülve folytattuk utunkat lefelé a hegyről.
Az ösvény nyugati irányba kerüli a hegy szoknyáját, majd balra kanyarodva vezet tovább, immár présházak között. Aki esetleg megszomjazna az ereszkedés közben, az csillapíthatja a szomját az Oroszlánfejű-kútnál. Ettől a ponttól megint aszfalton kénytelen haladni a túrázó, ezt a kínt enyhíti kicsit a közelben lévő Tarányi-présház és Lengyel-kápolna.
“A Lengyel-kápolna méretei miatt inkább már templom, melyet a Lengyel család építtetett még 1760-ban a sokkal régebbi Szent György-kápolna helyére. A Balaton környéki barokk építészet egyik legszebb emlékével szemben találjátok a szintén barokk stílusú Tarányi-présházat is, innen pedig alig néhány száz méterre az oroszlánfejű kútból ihattok friss forrásvizet.” (forrás: welovebalaton.hu)
A kápolnától déli irányba hagytuk el és egy 500 méteres szőlők közötti földutat leszámítva 2-3 km aszfaltot koptattunk a tűző Nap alatt, melynek végén át kellett kelni a szintén elég forgalmas 71-es főúton. A túloldalon már csak 1 km a kerékpárúton és már a Szigligeti Vár alatt találtuk magunkat. A teljes igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy a vár parkolójába még fel kell mászni, de legalább újabb pecsételőhelyet találunk itt, méghozzá a templommal szemben lévő hirdetőtáblára erősítve. Szigligeten még két helyen lehet pecsételni, a várpénztárban, illetve az In vino veritas borszaküzletben. A Balaton váraként emlegetett Szigligeti Vár is megéri a kitérőt, de ezt sem a túra napján, hanem két nappal később tettük meg.
A pecsételést követően már a túra “célegyenese” következett, de a maradék 4 km végig aszfalton, amiből aznapra már bőven elegünk volt. A jelzés a Hálás-tető és az Antal hegy között vezetett, gyaloglás közben Szigliget házait nézegettük, ameddig ki nem értünk a településről. Onnan pedig csak mentünk előre határozottan, a végére pedig még egyszer át kellett menni a 71-es főúton. Túl sok veszély egy túrába sűrítve, de a főút túloldalán már Badacsonytördemic várt minket. A településre beérve rögtön balra van a vasútállomás, itt került az igazolófüzetekbe a túra utolsó pecsétje. Az állomásépület falán OKT-emléktábla található 1978-ból, amelyet a Kéktúrát eredetileg meghirdető vasutas természetjárók tiszteletére helyeztek ki. Összességében kellemes túra ez, már a Balaton miatt is, mert ki ne szeretné a Balaton-felvidéket. De azért az aszfalt monoton jellegére nem árt felkészülni, ahogyan kifejezetten körültekintőnek is kell lenni a három, főúton való átkelés alkalmával.
Outdoor Napló 
Egy hozzászólás Új írása