A júliusi újrakezdő 5. számú kéktúrát követően már elkezdtem szervezni a következő túránkat, mert most, a nyáron, van időnk egész napokat kirándulni. Ideális nekünk ez az időszak a túrázásra. Abban állapodtunk meg, hogy maradunk a Balaton-felvidéken és olyan szakaszt választunk, ami egy nap alatt bejárható és lehetőség szerint a túra végén meg lehessen mártózni a Balatonban. Sokat igazság szerint nem kellett gondolkodni, mert a Kéktúra 4. számú szakasza pont passzolt az általunk listázott feltételeknek.
OKT 04. sz. túra: Keszthely-Tapolca (ellenkező irányba bejárva)
A túra napján ismét korán keltünk, mert a tervünk az volt, hogy Keszthelyen hagyjuk az autót és vonattal utazunk át Tapolcára, majd túrázunk visszafele. Ez azért jó, mert így adott volt a strandolási lehetőség a túra végeztével, viszont így a túrát ellenkező irányba jártuk be.
Reggel minden az eltervezett menetrend szerint zajlott, így aztán már jó korán, fél 8 körül felértünk a keszthelyi vasútállomásra. Ugyan a túrára csomagoltunk szendvicseket, de reggeliről nem gondoskodtunk, ezért a vonatjegyek megvásárlása után szendvicset vettem az egyik helyi büfében. A vonat pár perc késéssel érkezett, ami ezúttal még áldás is volt, mert a szendvics elkészülésére várnom kellett. Kezemben a szalámis szendvicsemmel futottunk az időközben megérkező vonatra, amit sikeresen elértünk és úton voltunk Tapolcára. Nagyjából fél órát követően már Tapolcán voltunk, elgyalogoltunk a pecséthez, amit már a múltkor beütöttünk a füzetbe így csak a mérést indítottam el az órámon.
Nos, a Tapolcáról kivezető út nagyon nem ízlett, mert megint aszfalton kellett haladnunk, de az legalább szerencse volt, hogy csak az első 3 kilométer telt így.
Az aszfaltot elhagyva villanypásztorral körbevett, szépséges réten folytattuk, ahol kiírás figyelmeztet az ott legelésző tehenekre. Így aztán a láncokból álló kis kaput mindig zárnunk kell magunk mögött. Noha rövidnek mondható volt a Tapolcáról kifelé vezető aszfalt, mégis nagyon jó érzés volt egy sokkal természetközelibb helyen folytatni a túrát. Nem győztük jobbra-balra kapkodni a fejünket a rét szépségét látva. De ez a szakasz is véget ért, újabb láncos kapun haladtunk át, mely nekünk a kijárat volt a területről.
Változatlanul szépnek mondható, bár igencsak kiszáradt réten folytattuk utunkat, mielőtt erdőszegélyt értünk el, ahol nem győztünk hálálkodni az enyhülést adó árnyéknak. Nagyjából negyed órán keresztül élveztük az árnyék adta jóságot, amikor elhagytuk az erdőszegélyt és elértük a 84-es főutat.
A főúton átkelve dózerúton folytattuk, ismét nyílt, kitett terepen. De itt már nem voltunk messze a szakasz következő pecsételőhelyétől. Lesenceistvándra északi irányból értünk be, a településen pedig két helyen is lehet bélyegezni. Mi az útirányunk szerinti elsőt választottuk, ami a buszfordulóban található. Itt kicsit meg is pihentünk pecsételés közben, mert a meleg már nagyon nehezen elviselhető volt. 31 fokot mondtak előzőleg erre a napra, de szinte biztos, hogy annál melegebb volt. A pecsételést követően indultunk tovább a Kossuth utcán a kéket követve. A Szent Jakab templomnál jobb kanyart véve halad tovább a jelzés, azonban mi előbb az itt található boltot vettük célba és jó hideg kólát vettünk magunkhoz. A település másik pecsételőhelye is itt található, a kanyar után az OKT információs táblán találjuk a dobozt. A kólát szürcsölgetve sétáltunk tovább és közben lassan emelkedni kezdett velünk az út, megkezdtük a szintgyűjtést. A településről kiérve már szőlőtőkék és pincék között haladt a jelzés és itt található a Máté-kút is, aminek kifolyóján csak éppen csörgedezik a víz. Visszatekintve viszont szép kilátás nyílik a Tapolcai-medencére.
Innen tovább emelkedve hamarosan beértünk az erdőbe, ahol csak fokozódott a szint gyarapítása, ami azért nem volt kellemes, megtépett a melegben felfelé mászás. Akkor még sejtelmünk sem volt arról, hogy mi fog minket fent várni, de azt kell mondjam, hogy minden erőfeszítést megért. Ugyanis Lesencefalu felett, a kék jelzés mentén olyan kilátópont van, ahonnan az egyik legszebb a kilátás a Balaton-felvidék tanúhegyeire, ez szinte bizonyos. Sajnos a fotók nem tudják visszaadni a tényleges szépségét, azt meg kell tapasztalni személyesen. Mi is nagyjából 20 perces pihenőt tartottunk itt, annyira magával ragadó a látvány.
A táj megcsodálása után elkezdtünk ereszkedni lefele. Ezen a szakaszon már Vállus felé haladtunk, hogy újabb pecsétlenyomatot gyűjtsünk a füzetünkbe. Az igazat megvallva a Vállusig tartó utunk teljesen eseménytelenül telt el, nem tudok semmit sem kiemelni. Ez persze nem probléma, nem kell mindig olyan helyeken túrázni, ahol percenként számosinger éri az embert. Néha csak haladni kell a látszólagos semmiben, ami nyilvánvalóan nem az, hiszen miközben gyűjtöd a kilométereket, hallgatod a természetet és az jó. Megnyugtat, egyensúlyba helyez, rendbe rak. Ilyen módon teltek a percek, míg be nem értünk Vállusra. Gyönyörű, nyugodt, csendes kis település. A buszfordulót elhagyva balra fordultunk a Rákóczi utcán és haladtunk a végig emelkedő úton. A Szent Mihály templom mellett található egykori vegyesbolt falán van a pecsételő doboz, ami mellett mi majdnem elsétáltunk, de még időben vettük észre. A pecsételést követően pihentünk is, egy szendvics is előkerült a hátizsákból.
Evés, ivás és vízvételezést követően indultunk tovább déli irányba, végig Válluson. A települést elhagyva jobbra kanyarodtunk és egy villanypásztorral övezett, virágos rét mellett ereszkedtünk le az erdőszélre, bevettük magunkat a fák közé és megkezdtük a hosszú szakaszunkat a Nagymezőhöz. Ez hozzávetőleg 7,3 kilométeres táv, szerencsére végig szép, üde erdőben. Erre nekünk kicsivel több, mint 1,5 óra kellett, de végül elértük Nagymezőt. Kicsit megpihentünk, élveztük a megélénkülő szelet.
Aztán indultunk tovább, mert itt már Keszthely szinte érezhető közelségben volt. Szép szál fenyők között haladva mentünk el az egykori kőbánya mellett. Innen pedig már a Jókai Mór utca vezetett be Gyenesdiásra.
Ekkor már szinte forró volt a levegő és ismét aszfalton haladtunk. Némileg könnyítette a helyzetet, hogy a szebbnél szebb nyaralókat nézegettük, így kevésbé figyeltünk oda a melegre. Gyenesdiáson a Szent Ilona kápolnát elhagyva a kék a főút mellett vezet. No nem sokáig, mert a közeli körforgalomnál déli irányba kell fordulni és máris a part fele sétáltunk. Konkrétan a Balaton utca visz a part fele, majd jobbra fordulva a Ludas utcán sétáltunk tovább. Ettől a ponttól kezdve már csak követni kell az utat, letérést nem kell tenni róla, ami így egészen a 4. számú túra végéig kíséri a túrázót, ami hivatalosan a Helikonpark bejárata. Persze innen még 350 métert meg kell tenni a vasútállomásig, hogy begyűjtsük a keszthelyi pecsétet az igazolófüzetbe. Miután ezt megtettük, visszasétáltunk az autóhoz, magunkhoz vettük a strandcuccunkat és délután 6-tól fél 8-ig a betervezett sajtos-tejfölös lángos és balatoni fürdőzés következett. Azt pedig gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy egy meleg nyári napon, 31 kilométer túrázás után mennyire esik jól a Balaton hűs vize.
Outdoor Napló 