RP-DDK 09: Abaliget vá. – Zobákpuszta

Miután a Zselicben elkezdtük a DDK-t, hamar megérkeztünk a “hazai pályára”, nevezetesen a Mecsekbe, illetve annak határához az abaligeti vasútállomásnál. A DDK 9. számú túráját közvetlenül az után kezdtük el, hogy a 8-as számút befejeztük, ugyanis odaérve a vasúthoz, rövid pihenő után mentünk is tovább, eleve így terveztük meg előzőleg az aznapi túránkat. RP-DDK 09….

RP-DDK 08: Kaposmérő – Abaliget vá.

Az OKT mellett a Dél-dunántúli Kéktúrába is belevágtam, méghozzá Krisztián kollégámmal. Persze miután múlt év novemberében a születésnapomra kaptam egy igazolófüzetet, ez nem is volt kérdés. Csak az, hogy mikor is kezdjük el. Azt gondoltuk, hogy a tavaszi szünet ideális lesz, úgyis viszonylag meleg tavaszunk volt. Aztán persze az idő nyilván addigra romlott el tartósan,…

Szuadó 17 (2023. 03. 25.)

Március utolsó szombatján Krisztián kollégámmal ismét teljesítménytúrára mentünk, ráadásul elő is neveztünk, hiszen a célban lévő meleg ételhez ez kellett, hogy biztosan jusson nekünk is. Márpedig a Csülök Bárban, ami otthon adott a rajtnak, igazán jól főznek, nem tanácsos lemaradni a célkajáról. Reggel a gyors regisztrációt követően már 7:50-kor nekiindultunk a 17-es távnak. Elég borongós,…

OKT 06: Badacsonytördemic – Nagyvázsony

A Balaton-felvidék egyik legszebb szakaszát céloztuk meg ősszel, mert a Badacsonyt egyrészt nem akartuk a borzasztó nyári melegben megmászni, másrészt pedig vágytunk a színpompás őszi színeket látni a hegyen és annak környékén. Azt már a tervezéskor tudtuk, hogy ezt a túrát is több napra fogjuk bontani. Ezt egyrészt a kis túracsapatunk bővülő bővülő létszáma indokolta,…

Nőnapi Séta (2023. 03. 05.)

Ismét március eleje, ismét nőnapi teljesítménytúra. Ez alkalommal is egy könnyed sétát tettünk, a legrövidebb, 6 km-es távon. Ugyan nem tudom mi okból tartották idén vasárnap a túrát, de nekem nagy szerencsém volt ezzel, ugyanis a szombatom egy az egyben elment az egyetemei teendőimmel, ezért részt tudtunk venni a túrán. Nagyon kényelmesek voltunk reggel, negyed…

PITE 20 (2023. 02. 18.)

Elég régen volt, hogy utoljára PITE túrán jártam, egészen pontosan 8 éve. Így aztán már itt volt az ideje, hogy ismét végigjárjam a 20 km-es távot. Részben azért, mert a Mecsek vidékének két gyöngyszemén át vezet az útvonal, Orfűn és Abaligeten. Részben pedig azért, mert a túra végi almás pitében soha nem csalódtam még. Őszintén…

Téli Tihany 20 (2023. 02. 05.)

Ezelőtt, amíg aktívan teljesítménytúráztam, évekig kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a Téli Tihanyt. Ez azonban valahogy sosem jött össze, ez a tt hiányzott a teljesítések közül. Tihanyban eddig egyszer fordultam csak meg, ezért is vágytam ott túrázni. Az is erősen nyomott a latba, hogy a Balatonhoz kell menni. Mert oda bármikor szívesen megy az ember….

Téli hangulat a Mecseken

Tegnap, január 20-án megérkezett az első tartós hó a Mecsekre, ezért aztán a mai napon felnéztünk a hegyre sétálni egyet. Rengeteg embert csalt fel a havazás, sokan a gyerekeikkel szánkóztak. Mi besétáltunk a sárga háromszög jelzésen egy darabon a Hóvirág-völgybe, majd onnan visszafordulva még elnéztünk a sárga sávon a Kis-Tubes felé is. Helyenként kicsit ködös…

Télies Mecsek 16 (2023. 01. 14.)

Újabb évkezdés, ami azt jelenti, hogy Éger-völgyben gyülekező van a Télies Mecsek teljesítménytúrán. Aztán lehet, hogy megfontolandó lenne megint átnevezni a túrát, immár tavaszias Mecsekre vagy valami hasonlóra. Persze ez egyáltalán nem panasz, hogy szép napsütéses időben túráztunk, csak a tél, mint olyan, lassan kiveszőben van erre felénk. Hárman vágtunk neki a 16-os távnak, mi…

Szilveszteri Mecsektúra 2022

Érzésre van már legalább 1000 éve, hogy először úgy töltöttem az év utolsó napjának délelőttjét, hogy kirándultam egy jót a Mecseken, de természetesen nem telt ennyi év azóta, hiszen 2007-ben indítottam útnak saját magam számára ezt a hagyományt. Akkor a Közép-Mecsekben tettem egy kis kört és akkor akadt némi hó is a hegyen. Ez manapság…

OKT 03: Sümeg – Keszthely

Továbbra is a Balaton-felvidéken csatangolva a következő kalandunknak a 3. számú túrát választottuk. Ez volt az első olyan túránk, amelyet két, nem egymást követő napra bontottunk fel. Így először a Zalaszántó – Keszthely etapot teljesítettük, majd ezt követte a Sümeg – Keszthely szakasz. OKT 03. sz. túra: Sümeg – KeszthelySümeg – Zalaszántó, 2022. 09. 24.A…

Tenkes 5 éjszakai (2022.08.06.)

Már többször is írtam róla, hogy mennyire szeretem az éjszakai túrákat, ezért aztán múlt hét szombaton megint a Tenkes éjszakai teljesítménytúrán jártam. Ezt legutóbb 2020-ban teljesítettem, akkor szintén az 5-ös távot, idén is arra esett a választás. Leginkább azért, mert ezen a héten már túráztunk 31 km-t az OKT-n Mesivel és úgy döntöttünk, hogy elég…