Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy idén már harmadszor “állhattam rajthoz” a lassan hagyománnyá váló Balaton kerülésünkön (az előzőekről itt és itt olvashatsz bővebben). Sok idő telt el az első próbálkozás óta, de mindent el kell kezdeni valahol és tanulni a hibákból, hogy aztán még jobban szervezzen és bonyolítson le az ember egy négy napos tókerülést. Azt…
Címke: balaton
Balatonkör
Régebben akárhányszor a Balatonnál jártam, mindig irigyeltem azokat a kerékpárosokat, akiken látszott, hogy túráznak a tónál. Nekem akkoriban nem volt lehetőségem ezt megtenni, így csak vágyálom maradt. Aztán, ahogyan arról már írtam, az egyetemi évek alatt került elő a nagyszabású Balaton kerülés ötlete. A terv pedig 2012-ben vált valósággá, akkor négy nap alatt jártuk körbe…
Balatoni bringatúra
A múlt hét szombatján négyen, István, Imre, Norbert és jómagam indultunk a Balatonra a pécsi vasútállomásról, hogy két keréken barangoljuk be a tó körüli kerékpárutat. Persze a történet régebbre nyúlik vissza, így ugorjunk vissza kicsit időben. Nagyjából 5-6 éve merült fel bennem a balatonkerülés ötlete, azóta volt dédelgetett vágyam a tó körbetekerése. Annak idején beszereztem…