Nyarat zártunk augusztus 31-én, Zobákpusztán. Öten neveztünk a Gyopár kulcsosháznál, Feri kollégám és három ismerőse, na meg persze én. A nevezésen még nem kell eldönteni, hogy melyik távot óhajtjuk teljesíteni, de mi megegyeztünk előzőleg, hogy a leghosszabb, 30 km-es távra megyünk. Miután mind átestünk az adminisztratív dolgokon, elindultunk visszafelé a kék négyzeten. A Zobákpusztáról kivezető…
Címke: cigány-hegyi kilátó
Mecsek 20 az Olimpia Évében (2012. 09. 22.)
Ma tartották a Természetjárók Napját, igaz ugyan, hogy a rendezvény Dobogókőn volt, de azért mi ketten Gergővel megtartottuk itt a Mecsekben is. A reggel fél 7-kor induló busszal utaztunk Zobákpusztára, hogy elinduljunk az egyszeri rendezésű olimpiai témakörű túrán. 7 óra után pár perccel már a rajtnál voltunk, de indulni csak fél 8-tól lehetett, így volt…
A Cigány-hegyen és a Kőlyuknál
Rendhagyó bejegyzés, de most készültem el ezekkel a panorámaképekkel és úgy gondoltam, hogy teljesebbé teszik a blog tartalmát. Cigány-hegyi kilátó Egy-egy hegycsúcsra felmászva szívesen pihen meg az ember, hát még akkor, ha kilátót is talál fent. Így volt ez a “Mecsek” 15 teljesítménytúrán, amikor a Cigány-hegyre mentünk fel. A Kelet-Mecsekben, Kisújbánya felett található Cigány-hegy 524…
Mecsek 15 (2012. 04. 30.)
A hosszú hétvége folytatásaként Elek és én ma távolsági buszra szálltunk, hogy egy újabb teljesítménytúrán induljunk. Úticélunk Zobákpuszta, a Vargánya Tanya volt a Kelt-Mecsekben. Mindig szívesen jövök a hegynek eme részére túrázni, mert nem túl gyakran fordulok meg itt. Így ha lehetőség adódik, azt igyekszem kihasználni, mert a Kelet-Mecsek gyönyörű, megéri a fáradtságot. A busz…