Erre futottam 2018-ban

2018 lassan búcsúzik, én pedig megírtam ismét a már szokásosnak mondható összefoglaló bejegyzést az éves futásokról. Pár dolog változott 2017-hez képest, de szerencsére idén is találtam olyan célt, aminek teljesítése az egész évet lefedte. A változások: a tavaszi sprint távot leszámítva felhagytam a Spartan Race-el, több okból is, amit itt most nem fogok részletezni, de…

2017-es futások: a nagy visszatekintő

Egy év ismét eltelt, jöhet a számadás ideje. Bár ez így kicsit kötelező jellegűnek tűnik. Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a posztot, de végül beadtam a derekam és elkészült. Sok szeretettel nektek, élvezzétek! A non plus ultra: Spartan Trifecta 2017 Spartan Veszprém Sprint (2017. 04. 01.), Spartan Kazincbarcika Super (2017. 06. 17.), Spartan Eplény Beast (2017….

Hajnali futás a fagyos Mecseken

A bejegyzés indexképét készítette: Seres Milán A múlt héten érkezett a facebook event meghívó, ami egy fagyos futó kirándulásra invitált a Közép-Mecsekbe január 8-ra. Rögtön böktem is az “érdekel” opcióra, ugyanis még nem tűnt biztosnak a részvételem, de szombaton már biztonsággal ki tudtam jelenteni, hogy ott leszek. Örültem a meghívásnak, ugyanis 2017-re több terepet terveztem,…

Futószezon 2K16

A 2016-os évben már a második futószezonomat kezdtem meg és ez így első olvasásra talán kicsit nagyképűnek tűnhet, de nincs ebben semmi misztikum: voltam pár versenyen az évben, ez nekem már futószezon. Persze ’15-ben is, de akkor nem mindegyikről írtam, bár azért fel lehet lelni posztokat, például ezt vagy éppen ezt. Az idei versenyek nem…