Tegnap, január 20-án megérkezett az első tartós hó a Mecsekre, ezért aztán a mai napon felnéztünk a hegyre sétálni egyet. Rengeteg embert csalt fel a havazás, sokan a gyerekeikkel szánkóztak. Mi besétáltunk a sárga háromszög jelzésen egy darabon a Hóvirág-völgybe, majd onnan visszafordulva még elnéztünk a sárga sávon a Kis-Tubes felé is. Helyenként kicsit ködös…
Kategória: fénykép
Galócáztam…
…de persze nem szó szerint. Októberben sajnos csak kevés időm volt túrázni, mindössze kettőre jutottam el. Beszámolók érkeznek majd ezekről! Viszont kaptam egy fülest, miszerint a Jakab-hegyen tucatjával “virítanak” a légyölő galócák. Mivel már évek óta hajtom ezt a fajt és ezidáig még nem sikerült lefotózni, kerítettem egy kis időt és felruccantam a hegyre. Kalandos…
Őszi erdő
Jó rég volt már a hónap eleje, amikor utoljára voltam túrázni és már hiányzott a hegy, a szabad levegő, az erdő. Szerencsére ma az időm engedett egy rövid kirándulást, ennél fogva ma Elekkel tettünk egy kisebb karikát a Mecseken az alábbi útvonalon: Dömörkapu – Misina – Hóvirág-völgy – északi Rotáry – Kőbánya buszmegálló. Az elmúlt…
A Cigány-hegyen és a Kőlyuknál
Rendhagyó bejegyzés, de most készültem el ezekkel a panorámaképekkel és úgy gondoltam, hogy teljesebbé teszik a blog tartalmát. Cigány-hegyi kilátó Egy-egy hegycsúcsra felmászva szívesen pihen meg az ember, hát még akkor, ha kilátót is talál fent. Így volt ez a “Mecsek” 15 teljesítménytúrán, amikor a Cigány-hegyre mentünk fel. A Kelet-Mecsekben, Kisújbánya felett található Cigány-hegy 524…