Március utolsó szombatján Krisztián kollégámmal ismét teljesítménytúrára mentünk, ráadásul elő is neveztünk, hiszen a célban lévő meleg ételhez ez kellett, hogy biztosan jusson nekünk is. Márpedig a Csülök Bárban, ami otthon adott a rajtnak, igazán jól főznek, nem tanácsos lemaradni a célkajáról. Reggel a gyors regisztrációt követően már 7:50-kor nekiindultunk a 17-es távnak. Elég borongós,…
Kategória: 11-20 km
PITE 20 (2023. 02. 18.)
Elég régen volt, hogy utoljára PITE túrán jártam, egészen pontosan 8 éve. Így aztán már itt volt az ideje, hogy ismét végigjárjam a 20 km-es távot. Részben azért, mert a Mecsek vidékének két gyöngyszemén át vezet az útvonal, Orfűn és Abaligeten. Részben pedig azért, mert a túra végi almás pitében soha nem csalódtam még. Őszintén…
Téli Tihany 20 (2023. 02. 05.)
Ezelőtt, amíg aktívan teljesítménytúráztam, évekig kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a Téli Tihanyt. Ez azonban valahogy sosem jött össze, ez a tt hiányzott a teljesítések közül. Tihanyban eddig egyszer fordultam csak meg, ezért is vágytam ott túrázni. Az is erősen nyomott a latba, hogy a Balatonhoz kell menni. Mert oda bármikor szívesen megy az ember….
Télies Mecsek 16 (2023. 01. 14.)
Újabb évkezdés, ami azt jelenti, hogy Éger-völgyben gyülekező van a Télies Mecsek teljesítménytúrán. Aztán lehet, hogy megfontolandó lenne megint átnevezni a túrát, immár tavaszias Mecsekre vagy valami hasonlóra. Persze ez egyáltalán nem panasz, hogy szép napsütéses időben túráztunk, csak a tél, mint olyan, lassan kiveszőben van erre felénk. Hárman vágtunk neki a 16-os távnak, mi…
Nomád Mecseki Kalandozások 16 (2020. 08. 15.)
Mielőtt elmerülnénk a részletekben, lássuk a túra előtti listát:özönvíz szerű eső a túra előtti éjjel – pipasáros szakaszok – pipameleg a túra napján – pipafullasztó pára – pipaMint az látszik, minden adott volt egy jó kis túrához. Persze ez egy ilyen dolog, nyár van, akkor pedig általában meleg van és esetenként nagy pára is. Éjjel…
Télies Mecsek 16 (2016. 01. 09.)
Kezdetét vette az új túraév, ennek fényében pedig a Télies Mecsek 16 km-es távját teljesítettük Istvánnal. A korán kelés már nagyon megy, 6:20-kor ki is dobott az ágy, így aztán kényelmesen volt időm összekészülni és legyalogolni a buszmegállóba. Találkozónak 8:45-öt beszéltünk meg Teca Mamánál, ahonnan a túra rajtolt. Az utóbbi években ezen a túrán mindig…
PITE 20 (2015. 02. 21.)
Több, mint egy hónap telt el a Télies Mecsek óta, így nagyon mehetnékem volt. István csatlakozott volna hozzám a túrára, de betegség miatt végül egyedül indultam a 7:30-as busszal Abaligetre. Igen, kicsit később a szokásosnál, most az indulást kicsit lazábbra vettem. Abaligeten a Barlang Hotelben a rajtolás zökkenőmentesen és gyorsan ment, miután a kamáslit is…
Télies Mecsek 16 (2015. 01. 17.)
A szokásostól eltérően ma kicsit később keltem, de a szokásokhoz híven az idei túraévet is a Télies Mecsek 16 nyitotta számomra. A reggeli készülődést követve 7:00-kor indultam otthonról, hogy a 24-es busszal egészen Éger-völgyig zötyögjek, útközben István is felszállt rá, és igen hamar, már 7:45-kor Teca Mamánál voltunk. Én bedobtam egy kávé+kóla kombót, aztán még…
Mecseki Mikulás (2014. 12. 06.)
Nos, a helyzet az, hogy nagy fekete pont jár a Mikulásnak, amiért ennyire szürke és csúnya időjárást hozott a Mecsekbe. Persze nem vágytam olyan jégvilágra, mint ami a Pilisben alakult ki (a lelkem mélyén egy kicsit talán igen), de azért valami fehérség, hó, dér vagy bármi elfért volna a hegyen. Tehát nagy mértékben borongós időben…
Mecsek 700 (2014. 11. 08.)
A november elejét mindig nagy izgalommal várom és nem csak a születésnapom miatt. 5 éve ugyanis ekkor vettem részt az első teljesítménytúrámon, a Mecsek 400-on. Azóta már megfordultam ennek a túrának hosszabb távján is, idén a jubileumot a 18 km-t tartogató Mecsek 700-on ünnepeltem. Szerencsére nem egyedül, Feri is elkísért és új túrázót is avattunk…
Zselic 10 (2014. 10. 11.)
Nem voltam túl boldog attól, hogy fél 5-kor kellett kelnem a túra miatt, de bőven kárpótolt később ezért a kellemetlenségért. Egyrészt ismét szükségét éreztem, hogy túrázni menjek, annál is inkább, mert idén kihagytam a “Szent Imre” túrát. Másrészt szükségem volt még egy harmadik tájegységre, hogy év végén újra bronz fokozatú túrafüggő legyek. Tehát túl korán…
Esti Mecsek (2014. 09. 27.)
A délelőtti kimerültséget igyekezetem abban a 1,5 órában kipihenni, amit otthon töltöttem, mielőtt elindultam az esti túrára. Eredetileg a hosszú távot terveztem, de aztán váltottam a rövid, 16-os táv teljesítésére. Ferivel Teca Mamánál találkoztunk, ahová érkezett még három barátja. Így öten indultunk útnak a regisztráció után. Azért, hogy a hagyományokat – miszerint éjszakai túrán egy…