Miután a Zselicben elkezdtük a DDK-t, hamar megérkeztünk a “hazai pályára”, nevezetesen a Mecsekbe, illetve annak határához az abaligeti vasútállomásnál. A DDK 9. számú túráját közvetlenül az után kezdtük el, hogy a 8-as számút befejeztük, ugyanis odaérve a vasúthoz, rövid pihenő után mentünk is tovább, eleve így terveztük meg előzőleg az aznapi túránkat.
RP-DDK 09. sz. túra: Abaliget vá. – Zobákpuszta
Abaliget vá. – Abaligeti barlang, 2023. április 30.
Az abaligeti vasútállomásra érve aznap már 27,7 km volt a lábainkba, így aztán megpihentünk az árnyékos padon és megebédeltünk. A pihenést követően töltöttünk vizet és nekiindultunk az aznapra tervezett plusz 5,2 km-nek, ami az Abaligeti barlanghoz vitt minket. Az előzetes tervezés során döntöttünk úgy, hogy a 9-es túra első szakaszát még hozzátesszük az aznapi túrához.
Nekiindulva átkeltünk a vágányokon, majd nagyon röviden a sínpálya mellett haladva hagytuk magunk mögött az állomás épületét, majd balra fordulva elkezdtünk emelkedni és egyre beljebb kerülni az erdőbe és a forgalom zaját mind inkább magunk mögött hagytuk. Szépen haladtunk előre a szép napsütéses időben és már akkor tudtam, hogy meg fog kapni a Nap. Utóbb kiderült, hogy ez pontosan így történt. Hozzávetőleg a táv feléig haladtunk erdőben, majd kiértünk az erdősávval kísért, szelíden hullámzó, virágos rétre. Ahogy már írtam is, nagyon szeretem a tágas tereket a túrákon, hogy alaposan köbe tudjam kémlelni az engem körülvevő tájat. Így gyalogoltunk, amíg el nem értük a Köves-dűlő DDK információs táblát, ahonnan már teljes pompájában ráláttunk Abaligetre és az azt körülvevő élénk sárga repcetáblákra.
Idilli kép volt, időztünk is egy kicsit, majd a széles földúton elkezdtünk ereszkedni a település felé. Hamar eldobtuk az előzőleg összegyűjtött szintet és már Abaliget határában voltunk. Egy jobb és egy azt követő bal kanyar után gyakorlatilag már a Rózsadomb utca végében találtuk magunkat és már láttuk magunk előtt a horgásztavat. Elsétálva mellette és a nagy parkolón átkelve már a csónakázó tónál voltunk, egy perccel később pedig már az Abaligeti cseppkőbarlangnál, ahol benyomtuk aznapi utolsó pecsétünket, majd egy hideg üdítő társaságában pihentük ki az aznapi 27,7 + 5,2 km megtételét és vártunk Mesire, aki kocsival jött értünk. Miután megérkezett, bepakoltunk az autóba és hazafele vettük az irányt.
Abaligeti barlang – Zobákpuszta, 2023. augusztus 23.
A nyár zárásaként a korábban már megkezdett túrát fejeztük be augusztusban. A túra napjának reggelén kocsiba ültünk és lementünk az abaligeti barlanghoz, ahol legutóbb kiszálltunk. Mesi is jött velünk, ő vitte vissza az autót Pécsre, miután felkészültünk a 30+ km-es napunkra. Az időjárásra nem volt panaszunk, ugyanis egész nap iszonyatos meleg volt, az esőnek esélye sem volt. A denevérmúzeumnál elindítottuk a track-et, majd rögtön az elején combos kaptatóval kezdtünk. Ez viszont nem lepett meg, mert számos alkalommal túráztam már erre, pontosan tudtam, hogy mi vár ránk. Nem volt mit tenni, mászni kellett.
A kezdeti meredekség hamarosan alább hagyott és egészen kellemes ösvényre váltott, a hőségben árnyat adó erdőben jártunk. Hamarosan elértük az egykor volt IV. akna területét, itt aszfaltra váltottunk. Szerencsére nem kellett sokáig kutyagolni rajta, fél kilométer múlva visszatértünk az erdőbe és megkezdtük az emelkedést, fel a Jakab-hegyre. Útközben rövid pihenőre és frissítésre megálltunk a Pálos-kútnál. Szerencsére az idei nyár nem volt annyira aszályos, mint a tavalyi és csapadék is több esett, így szépen csordogált a víz a forrás kifolyóján.
A finom hideg forrásvizes frissítés után folytattuk a szint leküzdését, jó tempóban haladtunk és elértük a gerincet. A Mecseket jól ismerjük mindketten, pontosan tudtuk, hogy nem vagyunk már messze a pecséttől, ami a Zsongor-kő feletti pihenőnél van kihelyezve. Ezúttal nem másztunk le a kilátóponthoz, mert már sokszor megfordultam itt, legutóbb márciusban, a Szuadó 17 telejsítménytúrán.
A pecsételést követően haladtunk tovább, elértük a Jakab-hegyi tursitapihenőt. A felújítás óta nagyon mocorog bennem a gondolat, hogy nagyon kéne itt bivakolni egyet, talán majd az ősszel sikerül ezt megvalósítani. A tágas rétet magunk mögött hagyva lejtmenetbe kezdtünk, egészen a Szúadó-nyeregig. Viszonylag ritka az, hogy ide nem sártengeren keresztül lehet lejutni, de idén csont száraz volt az út, megúsztuk száraz lábbal. Balra fordulva vezetett minket tovább a kék jelzés. Föl s alá hullámzott az ösvény, majd elértük azt a pontot, ahonnan elkezdtünk leereszkedni Remete-rétre. Itt csak addig időztünk, amíg ittunk, utána rögtön mentünk tovább, a következő pecséthez. Ez a szakasz igazán szép volt, bükkösben vezetett, balra alattunk pedig az Orfűre vezető szerpentinút kanyargott. 2 km-en beül voltunk már a Büdös-kúti kulcsosházhoz, az emlékeimben ez a szakasz azért rövidebb volt, de még így sem tartott sokáig odaérni.
Első körben pótoltuk az elfogyasztott vizet, majd a pecsételést is megejtettük. Itt sem időztünk sokáig, mert szúnyog akadt bőven, gyorsan tovább álltunk. Az előttünk álló rész nehézsége engem meglepett, valamiért nehezen ment, nem ízlett. Persze ez van, ha a szintvonalakra merőlegesen halad a turistaút. Biztosan az is közrejátszott a dologban, hogy ekkorra már éhes voltam, az ebédet a következő pecsételés helyszínére, a Fehér-kúti kulcsosházhoz terveztem. Messze ugyan nem voltunk, de a szakasz szintemelkedése azért megnehezítette az odajutást. A Melegmányi útra kiérve viszont már valóban karnyújtásnyi távolság választott csak el a pecséttől és az ebédtől. A Keresztkunyhónál hagytuk el az aszfaltot és az erdei útra vissztérve egy nagy jobbos íven végiggyalogolva értük el a kulcsosházat.
Itt tartottuk meg a hosszabb pihenőnket, ami egyben az ebédet is jelentette. Nekem volt még otthon egy dekás szárított túrakajám, egy zacskó bolognai, azt vittem magammal. A pecsételést követően a gázfőzőn forraltam vizet, beleöntöttem a zacskóba és 8 perc elteltével már ettem is a finom ebédemet. Ami valóban finom volt, nekem nagyon ízlett. Emellett még tartalmas is volt, majdnem kifogott rajtam a mennyiség, ám végül az utolsó darab tésztáig felfaltam. Múltkorában a curry-s csirkét ettem, az sem volt rossz, de ez a bolognai nekem nagyságrendekkel finomabb volt, minden bizonnyal legközelebb is ilyet viszek magammal.
Igazán jól esett hosszabban pihenni, de ideje volt az indulásnak, hiszen még 15 km választott minket el Zobákpusztától. Ráérős tempóval indultunk neki újra a kéknek, mert teli hassal nem kell sietni. Nemsokára újra elértük a Melegmányi utat, átkeltünk rajta, ekkor már a Tripammer-fánál voltunk. Innen megint csodaszép bükkösben tekergett az útvonal, gyakorlatilg párhuzamosan az imént említett műúttal. A 66-os főutat keresztezve már Árpádtetőn voltunk, a Mecsextrém Park mellett sétálva pedig kitérőt tettünk annak éttermébe egy-egy hideg üdítőre. Meg is pihentünk egy kicsit a kerthelyiségben, amíg a hideg gyömbért kortyolgattuk. Nagyjából 10 perc elteltével folytattuk, felsétáltunk a Park végéig, majd tovább, vissza az erdőbe. Ez azonban nem tartott sokáig, Józsefháza közelében jó hosszan újfent aszfalton vitt a jelzés. Az egyetlen vigaszt a már érett szeder jelentette, pár szemet szedtünk is magunknak.
Az aszfaltos szakasz végeztével visszatértünk az erdei útra, azután pedig egy hosszan elnyúló tisztásra, amelyen keresztül magasfeszültségű vezetékek futottak végig, egy rövidke szakaszon el is kísértek minket, mielőtt magunk mögött hagytuk ezt a nyílt részt és újfent az erdőben folytattuk utunkat.
A tisztást elhagyva szorgalmasan meneteltünk végig, többször is bozótharcosnak éreztük magunkat, annyira be volt nőve az útvonal. A Hársas-forrási letérőt elérve megnéztük a forrást, mert lecseréltük volna az útközben felmelegedett vizünket, de sajnos a Hársas-forrás ki volt apadva. Kicsit csalódottan indultunk tovább, nem volt túl kellemes gondolat, hogy továbbra is a meleg vizet kell innunk. Megérkeztünk az erdőben megbújó Medve-tóhoz, ami szép ugyan, de a fürdést tábla tiltja. Sajnos újabb aszfaltos szakasz következett, ami ráadásul még emelkedett is. 700-800 métert gyalogoltunk csak rajta, de sokkal többnek érződött. Visszakanyarodva az erdőbe, továbbra is emelkedett az út, de legalább nem az aszfalton kellett aszalódnunk. Azért ezen a ponton már fáradtak voltunk, én talán egy kicsit nyűgös is, ezért kifejezetten örültem, amikor megérkeztünk a Natur Hotel Kövestetőhöz, mert innen gyakorlatilag már a célegyenesnek tekinthető a visszalévő út. Innen Zobákpusztáig a közeli műúttal párhuzamosan halad a turistaút, csak szintben lejjebb helyezkedik el. A Zobákig tartó szakasz első harmadának végén található a Vasas-forrás, ami friss hideg vízzel ajándékozott meg minket. Az utolsó löket a célba érkezés előtt. Zobákpusztára beérve még el kellett gyalogolnunk a Nomád táborhelyig, az utolsó pecsét ott található. Velünk egy időben Mesi is megérkezett értünk, így a pecsételés után a kocsinál kaptunk jó hideg kólát. Gyorsan le is húztam a 3/4-ét, aztán bepakoltunk a kocsiba és elindultunk haza Pécsre, egy újabb teljesített DDK szakasszal az igazolófüzetekben.
Outdoor Napló 