Ismét március eleje, ismét nőnapi teljesítménytúra. Ez alkalommal is egy könnyed sétát tettünk, a legrövidebb, 6 km-es távon. Ugyan nem tudom mi okból tartották idén vasárnap a túrát, de nekem nagy szerencsém volt ezzel, ugyanis a szombatom egy az egyben elment az egyetemei teendőimmel, ezért részt tudtunk venni a túrán. Nagyon kényelmesek voltunk reggel, negyed…
Kategória: 1-10 km
Tenkes 5 éjszakai (2022.08.06.)
Már többször is írtam róla, hogy mennyire szeretem az éjszakai túrákat, ezért aztán múlt hét szombaton megint a Tenkes éjszakai teljesítménytúrán jártam. Ezt legutóbb 2020-ban teljesítettem, akkor szintén az 5-ös távot, idén is arra esett a választás. Leginkább azért, mert ezen a héten már túráztunk 31 km-t az OKT-n Mesivel és úgy döntöttünk, hogy elég…
Szent Imre 10 (2020. 10. 03.)
A múltkori éjszakai túra után szombaton ismét a Villányi-hegységben jártam. Biztosra vettem, hogy megyek, aztán ahogyan közeledett a szombati nap, úgy egyre döcögősebbé vált a dolog. Péntek estére úgy elfáradtam, hogy komolyan azon gondolkodtam, hogy nem megyek. Egyrészt a már említett fáradtság miatt, másrészt pedig azért, mert végül senki nem tudott velem tartani. Ezért ezzel…
Tenkes 5 éjszakai (2020. 08. 08.)
Őszintén megmondom, utána kellett néznem, hogy mikor voltam utoljára teljesítménytúrán, mert fogalmam se volt róla. Kiderült, hogy 2018. áprilisában voltam utoljára egy 10 km-es éjszakai tt-n. Nem ma volt, annyi biztos. A hátterében az áll, hogy valamikor 3,5-4 éve váltottam a salakról és kezdtem terepen futni, ezzel együtt pedig gyorsult a tempó és már lassúnak…
Fel a Misinára! (2015. 11. 08.)
A történet nem mai, 2015 novemberében igyekeztünk fel a Misinára Elekkel. Az már hagyomány, hogy a BTHE mindig valamelyik mecseki hegyre csábít fel a novemberi Mecsek 1800/1500/1000/700/400 túrájukat követően. 2015-ben a választás a Misinára esett, a TV-torony tövében volt a gyülekező, szokatlanul rövid időtartamban, dél és egy óra között. A főpályaudvaron vártuk a buszt, amivel…
Fel a Kis-Tubesre! (2014. 11. 09.)
Talán már említenem sem kell, hogy ha a BTHE túrát rendez a Mecsekben szombaton, akkor vasárnapra is maradnak még. Ezen alkalmakkor lazára veszik a témát, idén ez a “Fel a Kis-Tubesre!” túrában testesült meg. A lényeg, hogy az útvonalat a túrázó választja meg magának oda is, vissza is. A megjelölt időtartamban kell felérni a Kis-Tubesre…
Nőnapi Séta (2014. 03. 08.)
Már megszokott, hogy március elején a Kardos-úti kulcsosháztól induló nőnapi túrát teljesítjük. A kora tavaszi jó időben a 6-os rövid távon gyalogolunk, mindig laza kirándulásnak tudjuk be. Idén is ez volt a menetrend, a főpályára jóval a 34-es busz indulása előtt érkeztem, így egy kávé simán belefért az időbe. Elek is befutott, aztán hamar felértünk…
Fel a Tubesre! (2013. 11. 10.)
Ha a BTHE teljesítménytúrát rendez a Mecsekben, akkor az bizony kétnapos elfoglaltságot jelent. A Mecsek 1000 után másnap a Tubesen vártak mindenkit. Aznap egyedül indultam neki a túrának. Mivel ez egy “fel a hegyre!” típusú túra volt, így kiindulásnak a Tettyét választottam. Elég barátságtalan volt az idő és ahogyan egyre feljebb és feljebb jutottam az…
Tanúhegyek 10 (2013. 05. 18.)
Jó dolog a hosszú hétvége, pláne ha olyan szép idővel párosul, ami szombaton is volt. Pont aznap, amikor a szüleimnek dolguk volt a Balatonon, a BTHE is teljesítménytúrát szervezett. Ezt a ziccert nem lehetett és kár is lett volna kihagyni, bár 2,5 óra alvással igazi kihívás volt reggel összeszednünk magunkat. De sikerült, így Brigivel reggel…
Le a Nagy-Mély-völgybe! (2013. 04. 07.)
A Tenkes túrák másnapján, vasárnap a BTHE rendezésében került sor teljesítménytúrára itt a Mecsekben. A már megszokott, “fel az xy hegyre!” jellegű túrán csavartak egyet és újdonságként most le kellett menni a völgybe. Méghozzá a Nagy-Mély-völgybe, ami történetesen az egyik kedvenc helyem a Mecsekben. Az indulás tehát nem volt kérdéses, Elekkel és Gergővel már előző…
Nőnapi Séta (2013. 03. 09.)
Reggel még baljóslatúak voltak a fellegek, amikor elindultam a Főpályaudvarra, hogy Elekkel és Gergővel találkozzak. Amíg a 35-ös buszt vártuk, kaptunk pár csepp ízelítőt a várható dolgokból. Aztán beállt a buszunk és már úton is voltunk a kardos-úti kulcsosház felé. Gyors nevezést követően megkezdtük a 6 km-es távot. A nőnapi túrát mindig lazára veszem lévén,…
Mecsek 400 (2012. 11. 03.)
Vissza a gyökerekhez. Számomra ilyen jellegű volt ez a túra, hiszen még 2009-ben ez volt a legelső teljesítménytúrám. Akkor még Nórival indultam rajta, ma azonban egyedül teljesítettem a távot. Azért nem volt vészes, mert reggel a távolsági buszpályaudvaron találkoztam egy túratárssal, így nem egyedül utaztam Hosszúheténybe, a túra rajtjához. Ez a helyi iskola épületében volt…