Ne is menjünk nagyon messzire, induljunk ki a bejegyzés címéből. Két infó már rögtön szembeötlő, méghozzá az, hogy a születésnapommal egybekötött bivakolást terveztem. Az volt a gondolat, hogy október 31-én felmegyünk a Jakab-hegyre, a pár éve felújított egykori kilátóhoz, összedobunk egy tábortüzet, azon főzünk valami finom kaját, bandázunk, iszogatunk, majd a kilátó bivakszállás részében hajtjuk álomra a fejünket. Majd másnap, vagyis ma arra ébredünk, hogy 38 lettem. Ugye milyen jól hangzik? Izgalommal vártam a napot, aztán ahogy egyre közeledett, úgy kellett egyre több dologban váltani a B-tervre. Azon gondolkodtam, hogy nem nagyon volt eddig olyan eltervezett túrám/bivakolásom/vadkempingezésem, ahol szinte minden pont változott, mire eljött a napja.
Lássuk, hogy mi és hogyan alakult:
- Bivakolás: ahogyan azt pár sorral feljebb írtam, Jakab-hegyre terveztük az éjszakát. Ez volt az első dolog, ami változott, ugyanis Krisztiánnak közbejött egy dolga, emiatt borult a kint alvás. Ilyen az élet, ezt el lehet engedni, legalább fel tudunk menni a hegyre.
- Helyszín: bizony, ez is változott. Méghozzá az igencsak esős, gány idő miatt. Éger-völgyből az útvonal, amin felmentünk volna a kilátóba, alsó hangon 50-60 perces túrát jelentett volna. Ilyen bizonytalan időjárási körülmények között jobbnak láttuk áthelyezni a dolgot, így mentünk végül Remete-rétre. Fedett esőbeálló ott is van, sütőhely is. Valamint, ami fontos szempontként lépett elő, az autó is gyakorlatilag kéznél volt, 1 perces sétára se, a parkolóban. Szerencsére nem szakadt le az ég, de ilyen esetben legalább nem áztunk volna bőrig.
- Létszám: a szervezés közben a létszám szépen felkúszott négyre, ami nagyon jó lett volna, de megintcsak közbeszólt az élet és munka, illetve egyéb okok miatt végül ketten maradtunk Krisztiánnal.
- A kaja: ez volt az egyetlen mi szerencsére nem változott, az eredeti terveknek megfelelően elkészült.
Így jött el a tegnapi nap, délután 3-kor indultunk, először boltba, egy-két dolgot még beszerezni, majd ezt követően fel Remete-rétre. Talán a rossz időnek köszönhető, de szerencsénkre senki nem volt fent, csak a mienk volt a hely. Ki is választottuk a tűzrakó helyet, majd az igencsak nedves körülmények ellenére sikerült tüzet gyújtanunk és azt életben tartani.
Eközben előkészítettük az alapanyagokat és mindent összeöntöttünk egy nagy sütőzsákba, ami Krisztián öntött vas edényébe került, ezt raktuk bele az időközben kialakult parázsba. Igazi egyveleg egytálételt készítettünk, volt benne minden, ami az éhes gyomornak kell: csirkemell, szalonna, krumpli, vörös- és lilahagyma, fokhagyma, répa és fűszerek. Miközben mindez rotyogott, megbontottuk az alkoholmentes söröket, beszélgettünk és néztük ahogyan a gőz pöfékel kifele a sütőzsák száján.
Néha az illata is megcsapott, amikor éppen olyanra fordult a széljárás. Ekkor már bőven sötét volt, a fejlámpák piros fényénél vártuk, hogy elkészüljön a vacsora. Én az időt nem néztem, de nagyjából 30-40 percet fortyogott a zacskó tartalma, amikor úgy ítéltük meg, hogy elkészült. Levettük az edényt a parázsról, majd a sütőzsákból az edénybe öntöttük annak tartalmát. Elővettük a kenyeret és kezdődhetett a lakoma.
A forró étel, a sötétség, az erdő csendje, a pislákoló tűz és az izzó parázs összjátéka iszonyatosan jó érzéssel töltött el, nagyon örültem, hogy végül ha nem is az eredeti tervek szerint, de legalább ilyen formában összejött ez a kis outdoor konyha dolog. Egyébként egészen nagy adagnak tűnt, amit készítettünk, de mind el is fogyott. Én előzőleg naívan azt hittem, hogy tudok belőle haza is vinni kóstolót, de ez most elmaradt. Miután végeztünk, még megittuk a maradék alkoholmentes sört, aztán elkezdtünk összepakolni, a parazsat is széthúztuk és rendesen meg is öntöztem. Bár mire oda jutottunk, már az eső is finoman esett. Ennél fogva pedig elindultunk vissza a kocsihoz, aztán haza. Szerencsések voltunk, mert aznap Pécsen gyakorlatilag kisebb-nagyobb megszakításokkal egész reggel és délelőtt esett. Volt azonban egy ablak a rossz időben, mi pont ekkor voltunk fent a Mecseken. Elképesztően jó volt ez a főzőcske, már alig várom a következő alkalmat.
Outdoor Napló 