Mivel szilveszterkor Bernecén voltunk, ezért kitaláltam, hogy megyek egy rövidet a Börzsönyben. Persze más szándék is vezérelt pusztán azon túl, hogy ott tartózkodtam. Ez pedig az volt, hogy kilátogassak a Fekete-völgybe, az egyik kedvenc börzsönyi helyemre, ahol az elmosott kisvasúti sínpálya található. A völgy enélkül is nagyon szép, de azért az omladozó vasútvonal ad neki…
Címke: észak-börzsöny
Börzsönyi Kéktúra: Drégelyvár – Kemence
A Börzsönyi Kék második túrája a Drégelyvár alatti K/P-rom elágazásnál kezdődik, ahol én szorgosan jegyeztem fel az igazolókódot, miközben erdészek hajtottak el mellettem. Újabb frissítés, majd megindultam a lejtőn nyugati irányba. Ezen a szakaszon az eddiginél is nagyobb volt a sár, hála többek között az erdészeknek, akik éppen erre mentek és a terepjárójukkal nekem friss…
Börzsönyi Kéktúra: Diósjenő – Drégelyvár
Szerintem legtöbben a kéktúra szó hallatán az Országos Kéktúrára asszociálnak, amivel egyáltalán nincs gond. De ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy e mellett végigjárható a Dél-Dunántúli és az Alföldi Kék is. Valamint vannak kisebb “sodratú”, tájegységi kékek is, melyek közé tartozik a Börzsönyi Kéktúra. A bejegyzésben pedig a teljesítésének elhatározásától kezdve az első túra…
Oda-vissza a börzsönyi Nagy-völgyben
Július végén úgy döntöttünk Brigivel, hogy kirándulunk egyet a környéken. Nem terveztük túl hosszú vagy nehéz útvonalat, ezért a Nagy-völgyet jártuk csaknem végig. Bernecebarátiból, természetesen a helyi szomjoltó elől indul a K+ jelzés, amin indultunk. Ez végigvezet a falu hosszán, szinte teljes egészében a régebbi, Bernece részen. Az út elhalad Szokolyi Alajos, az első újkori…
Sisa Pista tanösvény
2011. júliusában történt, hogy átadták Bernecebarátiban a “Sisa Pista nyomában” tanösvényt, melyet a BME hallgatói terveztek és építettek meg. Az eredeti tervek szerint az út jóval hosszabban kanyargott volna végig a településen, de a pénzügyi források nem túl bő mivolta végett rövidíteni kellett az útvonalon. A nem túl hosszú út a Börzsöny utolsó betyárjáról emlékezik…
Drégelyvár
2010 nyarán ismét célba vettük a Börzsönyt egy kis kirándulás apropóján. Ezúttal könnyebbre vettük, mint egy évvel ezelőtt, amikor a Csóványost céloztuk meg. A mostani tervben Drégelyvár meghódítása állt. Bernecebarátiból átbuszoztunk Drégelypalánkra és a vasútállomásról indulva kezdetét vette a kirándulás. Aznap szerencsénk volt az időjárással, mert itt-ott felszakadozott a felhőzet, eső sem esett és meleg…