Folytatva a DDK mecseki szakaszait, igazi napsütéses őszi időben utaztunk vissza Zobákpusztára, ahol még augusztus végén zártuk az előző túránkat. Nagy szerencsénkre összejött a hamisítatlan őszi túraidő, amikor reggel még kicsit csíp a levegő, de ahogy telnek az órák, úgy lesz egyre melegebb. Ritkán jön össze a vágyott, tökéletes túraidő a tapasztalataim szerint, mi Mesivel már kétszer jártunk úgy, hogy a szép kilátást biztosító Badacsonyt, majd egy másik alkalommal a Csobáncot is sűrű ködben másztuk meg az OKT-n. Persze úgy is különleges volt, de ha minden klappol, amit az ember eltervez, akkor menni kell.
RP-DDK 10. sz. túra: Zobákpuszta – Mórágy
Zobákpuszta – Apátvarasd, 2023. október 13.
Zobákpusztáról igen erős forgalom mellett gyalogoltunk ki, hamarosan pedig már az erdőben folytattuk. Pár perc elteltével már egy, a fák között megbújó réten jártunk, ahol a reggeli harmattól elázott őszi kikericsek virítottak.
A rét után egy rövid szakaszon ismét műúton gyalogoltunk, melyről jobbra fordulva értünk be a Hidasi-völgybe. Ez az egyik legszebb része a Mecseknek, a kéktúrától függetlenül is érdemes ide kirándulást szervezni. Maga a Hidasi-völgy patakátkelésekkel tarkított csodavilág, ami megéri a felfedezést.
Nagyjából 3,5 km-en kanyarogtunk végig a völgyben, majd hamarosan elértük azt a pontot, ami már a letérőt jelentette a Cigány-hegyre. Ezt mi kihagytuk, így elkezdtünk ereszkedni Kisújbányára, ahol pecsét várt minket a kulcsosháznál. Pecsételtünk, majd a ház előtt leültünk reggelizni, miközben az őszi napsütésben sütkéreztünk.
Dolgunk végeztével indultunk tovább Kisújbánya hosszú utcáján végig, amíg el nem értük az Óbányai-völgy bejáratát. Így ismét az erdőben gyalogoltunk, majd elértük a Bodzás forrást, ahol új esőbeálló várja a túrázókat, amely egyben bivakhely is, végre a saját szememmel is láttam, mert eddig csak cikket olvastam róla, illetve videóban láttam.
Itt újratöltöttük a vizünket és mentünk tovább. Túl sokat nem kell sétálni a völgyben, hogy elérjük az egyik, ha nem, a leghíresebb mecseki látnivalót, a Ferde-vízesést. Már sokszor jártam erre, de minden alkalommal megállok itt kicsit időzni.
“A Ferde-vízesés különlegessége abban áll, hogy a kemény, de vékony rétegekben lerakódott mészkő- és márgapadok a tektonikai nyomás hatására kibillentek, ezzel „szétszaggatják” és némileg eltérítik a patakot. A víz így lépcsőről lépcsőre bucskázva, oldalazva jut át az akadályon, lejjebb pedig éles, tajtékzó kanyarra kényszerítik a sziklák. Távolról nézve olyan képest fest az egész, mintha a függőleges iránytól eltérve, oldalra bucskázna a víz – áradás esetén viszont brutális erővel, tajtékozva tör át a szűkületen.” (forrás: termeszetjaro.hu)
Néhány méterre újabb látnivaló található, a Csepegő-szikla, amely a Ferde-vízeséssel együtt igen különleges hellyé teszi az Óbányai-völgyet.
“A mintegy 30 méter hosszú, 4-5 méter magas Csepegő-szikla annak köszönheti a nevét, hogy mivel mészkő és márga találkozásánál fekszik, a réteghatáron szivárgó, bőséges karsztvíz folyamatosan csepeg a belsejében – ez közelebb hajolva jól is látszik.” (forrás: termeszetjaro.hu)
A völgy alján kanyargó patakot követve haladtunk tovább, amíg meg nem érkeztünk a Pisztrángos-tavakhoz, ami azt jelentette, hogy a túránkon elértük Óbányát. A településre beérve becsületkasszás kirakodóvásárt találtunk, ahol mindenféle szörp, lekvár és fűszer várta az arra járókat. Én egy kis üveg bodza, valamint fenyőrügy szörpöt vettem, utóbbi egészen parádés ízű.
Következő pecsétünkért a Fő utcán sétáltunk be a település központjába, az Óbányai kocsmánál található ugyanis a bélyegző. Ezen a ponton meg is álltunk inni egy frissítőt, utunkat csak ez után folytattuk.
A mesés falut elhagyva 2 km aszfalt következett a Réka-völgy végéig, majd egy alapos, hosszan elnyújtott emelkedő. A vigaszt az jelentette, hogy az legalább egy pazar bükkösben vezetett. Ezen felérve kicsit kinyílt a táj, konstatáltuk, hogy kiértünk a Mecsekből és a következőkben sokkal nyíltabb, szelíden hullámzó dombok között vezet a kék. A távolban már a Szekszárdi-dombságot is látni véltük.
A 6-os főúton átkelve kezdtük meg a túra utolsó etapját, ami újabb aszfalttal várt minket. Ismét 2 km-t haladtunk ezen a borításon, ezt követően pedig már csak 800 méter választott el minket a túra végétől, de az legalább erdei úton haladt. Apátvarasdra beérve elgyalogoltunk a Vadászcsárda kapujához, ott nyomtuk be az utolsó pecsétet. Innen még visszagyalogoltunk Mecseknádasdra, majd busszal utaztunk haza Pécsre.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Outdoor Napló 