Ezelőtt, amíg aktívan teljesítménytúráztam, évekig kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a Téli Tihanyt. Ez azonban valahogy sosem jött össze, ez a tt hiányzott a teljesítések közül. Tihanyban eddig egyszer fordultam csak meg, ezért is vágytam ott túrázni. Az is erősen nyomott a latba, hogy a Balatonhoz kell menni. Mert oda bármikor szívesen megy az ember. Szerencsére idén minden úgy állt össze, hogy Krisztián kollégámmal előneveztünk a 20-as távra. Jól tettük, mert a túra népszerűsége miatt az összes hely elfogyott az előnevezés ideje alatt.
Ahogyan közeledett a túra napja, az időjárás úgy romlott, ami egészen addig fajult, hogy a viharos szél miatt a rendezőség egy nappal későbbre, vasárnapra tette át a túrát. Az időnkénti 90-100 km/h sebességű széllökések komoly veszélyt jelentettek volna ránk. Így aztán vasárnap hajnalban indultunk útnak, az autóút nem érződött túl hosszúnak, nagyjából 2,5 óra alatt Tihanyban voltunk. Pontban 8 órakor megkezdődött az igazolófüzetek átvétele, majd megindultunk a magunk 20 kilométerére. Nagyon csípős, fagypont körüli hőmérséklet volt még ekkor, fel is kellett vennem a kesztyűmet, mert percek alatt zsibbadásig fagytak az ujjaim. Az első EP-t nagyon hamar elértük az Akasztó-dombon, alig 500 métert kellett sétálnunk és már meg is kaptuk az első pecsétet. A kilátás már itt pompás volt, a Somosi-öböl terült el alattunk.
A dombról leérve a rév felé haladó műúttal párhuzamosan haladtunk egy darabig, majd azon átkelve kezdtük el megmászni a Kerek-hegyet. A csúcs után több jelzésváltás követte egymást és elég tekervényes ösvényeken sétáltunk, érdekes alakú és történetű sziklák között. Ez pedig számunkra azt jelentette, hogy hamarosan elérjük az Átjáró barlangot, a túra második ellenőrző pontját.
A pecsételést követően ereszkedni kezdtünk és megérkeztünk a régmúlt itteni vulkanizmusának egyik legismertebb hirdetőjéhez, az Aranyház-gejzírkúphoz. Ma mintegy 50 gejzírkúp látható, ezek közül az Aranyház a legnagyobb, amivel kapcsolatban érdekesség, hogy a sziklákon megtelepedő sárga színű zuzmóról kapta.
Az Aranyháztól leereszkedve vált le a 10 km-es táv útvonala az eddig közösen haladóról, mi pedig déli irányba folytattuk. Átvágtunk a Hálóeresztő nevű területen és hol fölfelé, hol pedig lefelé haladva jutottunk el az Újlaki templomromhoz. Itt meredek lejtő vezetett le minket az aszfaltra, ahol éles jobb kanyart véve már a következő EP felé sétáltunk. A Horgásztanyáknál kaptuk az említett, immár 3. pecsétet, mellé pedig forró teát. Ezen a ponton már a hőmérséklet is barátságosabb volt annál, ami reggel várt minket, így a kabátot már soknak ítéltem, a táskámba került. A következő valamivel több, mint 3 km volt számomra a túra egyik legfárasztóbb szakasza, mert szépen bővelkedett az emelkedőkben. Cserébe viszont gyönyörű volt a kilátás nyugati irányba, egészen a Badacsonyig és azon is kicsit túl láttunk el. Az égbolt kékje és a víz türkize elképesztő kontrasztot adott a nádas barnájával. Órákig tudtam volna csodálni, de annyi időnk sajnos nem volt. Egészen a Csúcs-hegyig tarott ez a varázslat, mely 232 méteres magasságával a Tihanyi félsziget legmagasabb pontja.
A szűk ösvényen haladva lépten-nyomon megint a vulkanizmus emlékeibe botlottunk. Ezt pedig olykor szó szerint is lehet itt érteni, az embernek oda kell figyelni a lába elé ha nem akar hasra vágódni. A sziklák érdekes formát mutattak, vékony egymásra rakódott lemezekből álltak össze, némely helyen egészen hullámos formát öltve.
A Nyereg-hegyen ereszkedve a következő pecsétünkért mentünk, szalagozást követve másztunk picit az Őrtorony kilátóba, annak első szintjén voltak a pontőrök. Mivel itt elég szeles volt az idő, nem is maradtunk a szükségesnél tovább, hanem visszaereszkedtünk kicsit, majd jobbra fordulva követtük tovább a jelzést. Itt a kilátónál vált le a 15-ös táv, az a szakaszunk következett, ami csak a mienk, a 20 km-es távon indulóké volt.
Sajkod mellett, a településtől keletre a Lóczy Lajos Tanösvény vezetett minket, nem először a nap folyamán és nem is utoljára. Magát a tanösvényt is érdemes bejárni, mert a táblák rendkívül informatívak. Mi hamar elértünk az Apáti templomhoz, itt kaptuk a következő pecsétet, majd indultunk tovább, még mindig ereszkedve, egészen a Külső-tó partjáig, amit nyugatról kerültünk, végig szalagozást követve.
A tó dél-nyugati csücskét elhagyva utunk következő szakasza szőlőtőkék között vezetett, itt csatlakozott vissza a 15-ös táv. Ekkor már volt némi sár is, a reggeli fagyott talaj kiengedett, nekünk pedig kicsit szlalomozni kellett, hogy na legyünk túl sárosak. 1,5-2 km megtétele után újfent együtt haladt a túra mindhárom távja és érkeztünk meg a következő ellenőrzőpontra, aminek a Tihanyi Vinarius adott helyet, ezért egyben frissítőpontként is funkcionált. A választék pazar volt, szamóca lekváros-vajas kenyér és tepertőkrémes kenyér lilahagymával. Természetesen mindkettőt megkóstoltam, panaszra pedig nem volt okom. Rövid pihenő és frissítés után indultunk tovább, rögtön egy kis mászással. Nem egészen 800 méternyi távolság megtétele után szuszogva érkeztünk meg a Kis-erdő tetőm lévő pecsételőpontra, innen ereszkedtünk le a műúthoz, azon átkelve pedig újabb emelkedő leküzdését kezdtük meg. Egészen pontosan az Óvár-hegyre kaptattunk fel, ahol egy gerincen találtuk magunkat. Innen a Külső-tóra nyílt pompás kilátás, hátra fordulva pedig részben a Belső-tó látszott.
A Külső-tóra vetett utolsó pillantásokat követően balra fordulva vetettük be magunkat egy keskeny, bokrokkal szegélyezett ösvényre, mely már lefele vitt minket. Nemsokára elhaladtunk a Barátlakások, majd a Ciprián-forrás előtt, ezzel a félsziget keleti oldalára fordultunk át. A műúthoz leérve, azt keresztezve a Balaton partján közelítettünk a hajóállomáshoz, következő ellenőrzőpontunkhoz. Ez már a 8. volt a sorban, az utolsó előtti. Annak érdekében, hogy az utolsót is megkapjuk, minden lelkesedésünket összeszedve nekiindultunk a túra utolsó emelkedőjének, ami a Visszhang dombra vitt fel bennünket. Útközben szebbnél szebb házakat láttunk, az egyik pedig kifejezetten megfogott minket, ugyanis a kerítés, a falak és a tető is náddal volt borítva.
Az utolsó EP pecsétjét az Echo étterem teraszán kaptuk, ahonnan indultunk is rögtön tovább. A Bencés apátság felé haladva beugrottunk szuvenírért, majd folytatva a túrát a templom előtt téren keresztülvágva utcáról utcára kerültünk közelebb a célhoz. Kevesebb, mint 1 km választott el minket a Belső-tó partján felállított sátortól. Visszaérve megkaptuk az emléklapot, én pedig kitűzőt választottam mellé. Még elfogyasztottuk a célkaját az iskola épületében, majd kellemesen elfáradva indultunk haza.
Összességében nagyon jó túra volt. A Tihanyi-félsziget gyönyörű hely, tele mindenféle geológiai látványossággal. Legalább ennyire csalóka is, hiszen a 20 km alatt majdnem 800 méter szintet gyűjtöttünk össze, amit elsőre nem is gondoltam volna. Az ellátás és díjazás is teljesen rendben volt, abszolút megérte nagyon korán kelni és órákat utazni.
Téli Tihany 20
időpont: 2023. február 5., helyszín: Tihanyi-félsziget
táv (k. sz.): 20,04 km, szint (k. sz.): 735 m, idő (ó:p): 4:55
Outdoor Napló 