A bejegyzés indexképét készítette: Seres Milán
A múlt héten érkezett a facebook event meghívó, ami egy fagyos futó kirándulásra invitált a Közép-Mecsekbe január 8-ra. Rögtön böktem is az “érdekel” opcióra, ugyanis még nem tűnt biztosnak a részvételem, de szombaton már biztonsággal ki tudtam jelenteni, hogy ott leszek. Örültem a meghívásnak, ugyanis 2017-re több terepet terveztem, mint amennyi tavaly volt, egészen egyszerűen azért, mert idén terep versenyből is többet vállalok. Szóval, a futáshoz visszatérve: mivel borzasztó időt időt jósoltak előre, így egy kis felkészülést is be kellett iktatnom. Nem volt még ugyanis futókabátom, a szél ellen viszont az nélkülözhetetlen darab, nem volt hát más választás, szombaton kilátogattunk a Decathlonba, mert volt még egy fel nem használt ajándékkártyám karácsonyról. Meg is találtam a nekem tetsző darabot és mivel kifutó termékként hivatkoznak rá az áruházban, ezért 3000 forinttal olcsóbb volt, mint az ugyanolyan típusú, csak színében eltérő kabát. Tehát kabát pipa, indulhat a menet!
Reggel a -16°C ellenére pöcre indult az autó, úton voltam a Tettyére a találkozóra. Fél 7 előtt pár perccel értem oda, Milán is nagyon hamar befutott – szó szerint. Kornélia már ott várt bennünket, és mivel nagyon hideg volt, nem is vártunk, nekiindultunk az előttünk álló majdnem 20 km-nek. Az első szakasz az Irma-úton vitt fel Dömörkapura, a srácok simán felfutottak, nekem már itt minden bajom volt: nem kaptam levegőt, azért állandóan fújnom kellett az orrom és még a gyomrom is felfordult, majdnem sikerül hányni egyet. De rendesek voltak és Dömörkapunál bevártak, ahogyan minden emelkedő végén ami még aznap volt. Köszi srácok, jól esett! Dömörkaputól tovább a TV-toronyhoz, majd onnan a sárgán egészen a Kis-Tubes kilátójához, ahol megnéztük a napkeltét. Pazar látványt nyújtott az alattunk alvó város, feltehetően még nagyon sokan ténylegesen aludtak, amikor mi a város fényeit néztük.
fotó: Seres Milán
A csodás látványt nyújtó napkeltét a csípős idő nem engedte sokáig szemrevételezni, ezért indultunk tovább a Tubesre. Ott már csak Milán merészkedett fel a kilátóba, ráadásul ott találkoztunk Lórival és kutyájával, dominóval. Innen tehát többen kanyarogtunk le a piros háromszög jelzésen a Lapisra. Ezt a szakaszt hamar abszolváltuk, majd rögtön tovább északi irányba a zöld sávon folytattuk. Rövid erdei szakasz, majd rövid aszfalt és a Stiglicfogdosónál újra visszaértünk az erdőbe. Lendületes szakasz következett, a Melegmány-Völgy TT szélén haladtunk végig, majd jobbra vettük az irányt a Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén, immáron ténylegesen a természetvédelmi területen. Rövid átkötőnek bizonyult a kék, nem sokkal később váltottunk a pirosra és kezdtünk ereszkedni a Nagy-Mély-völgybe. Ezen a darabon szép dolgokat produkált a nagy hideg, az egész a patakot és az itt előforduló mésztufa lépcsőket is vastag jégpáncél fedte, gyönyörű látványt nyújtva.
fotó: Seres Milán
Úti célunktól, az Ágnes-vízeséstől már csak egy éles jobb kanyar választott el, nem is kellett sokat futni a zöldön, hogy odaérjünk. A látvány pazar, az egész vízesés egyetlen óriási jégtömbbé fagyott össze. Talán három éve jártam erre, de akkor sem télen, ilyen téli formájában a legszebb, legalábbis az én véleményem szerint.
fotó: Seres Milán
Itt azért picivel többet időztünk a pompás látvány miatt, de a hideg innen is továbbparancsolt minket viszonylag hamar. Bár azért a combjaim kihűltek és le is merevedtek valamennyire, így aztán nem volt túl kellemes átfutni az amúgy közel lévő meleg-mányi mésztufalépcsőkhöz. Innen combos kaptató vitt ki a völgyből piros kereszten, meg is szenvedtem vele rendesen.
fotó: Seres Milán
Mondanám, hogy innen sétagalopp volt és ez részben igaz is, az aszfaltutat keresztezve lefelé indultunk meg, szépen lecsorogtunk a Rábay-fához, aztán tovább a Kantavári-forráshoz. Eddig minden jó volt, aztán megint egy nekem combos kaptató Kis-rétig. Na itt volt egy nagy holtpont és már éreztem a görcshatárt is. Nem tudtam mit tenni, felcammogtam a dombtetőre a többiekhez, akik még ekkor is türelemmel vártak, aztán ereszkedtünk le Kis-rétre. Azt elhagyva a sípályánál, a 17. kilométernél ugrott görcsbe mindkét combfeszítőm belső része. Kis séta, aztán megint tudtam kocogni. Végül és is elértem Dömörkaput, innen pedig már simán leértünk vissza a Tettyére. A vége 19,7 km lett, az új TomTom Runner3 órám ismét nagyon faszán működött. Alig várom a következő közösségi futást.
Outdoor Napló 