OKT 06: Badacsonytördemic – Nagyvázsony

A Balaton-felvidék egyik legszebb szakaszát céloztuk meg ősszel, mert a Badacsonyt egyrészt nem akartuk a borzasztó nyári melegben megmászni, másrészt pedig vágytunk a színpompás őszi színeket látni a hegyen és annak környékén. Azt már a tervezéskor tudtuk, hogy ezt a túrát is több napra fogjuk bontani. Ezt egyrészt a kis túracsapatunk bővülő bővülő létszáma indokolta, másrészt az ebből fakadó és egyre bonyolódó logisztikai feladatok megoldása.

OKT 06. sz. túra: Badacsonytördemic – Nagyvázsony
Badacsonytördemic – Káptalantóti, 2022. október 23.

Nos, ahogyan az lenni szokott, a korai kelés most sem maradhatott el. Valójában nem tudunk e nélkül kékezni, mert Pécstől gyakorlatilag minden túra messze van. Persze ez nem panasz, csak ténymegállapítás. Így aztán nem volt mit tenni, korán keltünk, összekészültünk és vártuk, hogy a húgom és párja felvegyen minket és elinduljunk a szeretett Balaton-felvidékre.

A taktikánk megint az volt, hogy a túránk végpontján hagyjuk az autót, majd onnan tömegközlekedéssel jutunk vissza az indulási pontra. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy egészen Káptalantótiig autóztunk fel. Ezt a túrát nem terveztem túl hosszúra, mert egyrészt meg kellett másznunk a Badacsonyt, valamint a Gulács oldalba is fel kellett mennünk és azt követően nem akartam még a Csobáncot is megmászni. Másrészt azért is rövidebb túrát terveztem, mert ha még a Csobáncra is felmegyünk, akkor nagy valószínűséggel ránk sötétedett volna a túra valamely pontján, amit most inkább kihagytam volna. Ilyen formán egy vállalható, kényelmes, őszi túrát tettünk. Káptalantótiba megérkezve még bőven volt időnk a busz indulásáig, ezért beültünk egy nap/túraindító kávére a központban található Közért Bárba, ami annyira retró bútorokkal, plakátokkal és használati tárgyakkal van dekorálva, hogy egyszerűen imádtam.

A kávézás után kimentünk a buszmegállóba, nehogy a busz nélkülünk menjen tovább. Egyébként Badacsonytördemicre eljutni tömegközlekedéssel rém macerás. Ami autóval nagyjából 10-15 perc, az a mi esetünkben azt jelentette, hogy Káptalantótiból elbuszoztunk Tapolcára, majd ott átsétáltunk a vasútállomásra és vonattal jutottunk el Badacsonytördemicre. De végre ott voltunk a túránk rajtjában, húgom pecsételt a váróban, majd elindultunk. Aznap hideg ugyan nem volt, nyugodt, kirándulásra alkalmas idő volt, azonban a Badacsonyt felhő ülte, így a fenti kilátásról már itt lent lemondtunk. Persze én szeretem a ködös erdőt is, különös hangulatot kölcsönöz a természetnek a ködtakaró. A vasútállomásról indulva végigsétáltunk Badacsonytördemic kék által érintett utcáin, igen hangulatos település, öregkoromban el tudnám magam képzelni itt. Ahogy lassan emelkedtünk és kezdett mind jobban kibontakozni előttünk a Badacsony, már a szép őszi színekkel is találkoztunk.

Tipikus szűk, pincékkel tarkított hegyi utcákon haladtunk egyre feljebb a hegy oldalában, amikor elérkezett a pillanat, hogy balra forduljunk és megkezdjük az első lépcsősort, ami elvitt minket a Rodostó turistaházhoz. Itt kezdődik a Bujdosók lépcsője, ami azért némi kihívás elé állítja azokat, akik ebből az irányból kívánják a Badacsonyt megmászni.

Az 1936-ban épített, 464 fokból álló lépcsősor a Badacsony nyugati oldalát ostromolja meg, és az Országos Kéktúrának is része. A lépcsősor mentén hatalmas bazalttornyok, törmeléklejtők kísérik utunkat. Az 1935-ös Rákóczi-emlékév alkalmából kapta nevét.

A 464 fokból álló, megmunkálatlan bazaltkockából épített lépcsősor mentén számos pihenőállomást találunk, amelyek a kuruc kor kiemelkedő személyiségei után kapták nevüket, mint pl. Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Csáky Krisztina, Lorántffy Zsuzsanna.

A lépcsők aljában az egykori Rodostó turistaházat találjuk, a tetején pedig a Czinka Panna-pihenő és egy esőház várja a kifulladt turistákat. A lépcsősor mentén a növényzet mellett hatalmas bazalttornyok és törmeléklejtők vonják el a figyelmünket a mászás (vagy ereszkedés) fáradalmaitól.

1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának 200. évfordulójára, ekkor épült a Rodostó turistaház és a lépcső is, innen ered tehát a pihenőhelyek elnevezése is – a menekülésre kényszerült kurucok után.” (forrás: termeszetjaro.hu)

A lépcsősoron felérve már az esőbeállónál voltunk, ahol jobbra fordulva mentünk tovább a hegy “peremén”, ugyanis szép időben, tehát nem olyan vastag ködben, amiben nekünk volt részünk, itt több pontól is szép kilátás nyílik a Balatonre és annak dél partjára.

Természetesen és egyben sajnos a Ranolder-kereszttől sem láttunk semmit az alattunk elterülő tájból, ezért nem volt más választásunk, mint tovább menni a hegy teteje felé. Föl és alá hullámzott az ösvény, a vizes sziklák azért helyenként csúszósak voltak, de sikerült seggre ülés nélkül megúszni.

A hegyen lévő menedékháza elérve már nem jártunk messze a hegycsúcstól, nagyjából 300 méter múlva már a Kisfaludy-kilátónál voltunk, ahol “tábort” vertünk és az egyik asztalra kipakoltunk minden ennivalót, amit magunkkal hoztunk és csaptunk egy rövid kis pikniket, mert már kezdtünk kicsit eléhezni és előzőleg eleve ide terveztem a pihenőt és az evést.

A Badacsony fennsíkjából éppen csak kiemelkedő, 438 méteres csúcsot (mely a hegy nevét viseli) egy 18 méteres kilátótoronnyal toldották meg 2011-ben. Az acélszerkezetet borovifenyőből készült „ruha” borítja, belül spirállépcsőn juthatunk föl a panorámaszintre.
A körkilátást csak egy rövid szakaszon szakítja meg a Badacsony erdőjének lombkoronaszőnyege. Mellvédre rögzített, fotókkal illusztrált táblák segítenek a nézelődőket körülvevő, változatos és tartalmas terep elemeinek azonosításában. Van mit nézni: kivételesen jó adottságú helyszín ez egy kilátónak, hiszen minden irányban más érdekességek színesítik a tájat. Kevéssé párás időben a Balatonnak gyakorlatilag a 2/3-át látni, Tihanytól egészen a Keszthelyi-öbölig. A parton üdülőtelepülések színes halmazai, mögöttük erdők és a Balaton-felvidék dombszerű hegyei követik egymást. Szemben Fonyód apró hegyei takarják el Somogy egy részletét.” (forrás: termeszetjaro.hu)

Miután nagyjából minden magunkkal hozott kaját elpusztítottunk, már jóllakottan és boldogan folyattuk utunkat tovább a kék jelzésen és megkezdtük az ereszkedést a Badacsonyról az északi lejtőn. Hamar leértünk, majd ezt követően az alacsonyabb magasságon megint láttuk a minket körülvevő tájat, és a Gulács is megmutatta magát, mely egyben a következő úti célunk volt. Szőlőtőkék és kertek, présházak, pincék között kanyargott velünk az útvonal, egyre közelebb érve a Gulácshoz.

A főúton átkelve már a Gulács lábánál jártunk és a jó hír az volt, hogy nem kellett teljesen megmászni, csak a a keleti oldalában kell felkapaszkodni kicsit, majd újra le. Ez a szintgyűjtés a Badacsonyhoz képest már gyerekjáték volt, talán még jól is esett. Aztán ahol a kék jelzés a hegy észak-keleti oldalában 90 fokos jobb kanyart véve nyugatnak fordul, ezen a ponton értük el a kéken a 100. kilométerünket. Elégedettséggel lépkedtünk tovább, amíg le nem értünk a Gulácsról.

A hegyről leérve megint műutat értünk, ez volt a Tóti út, az itt lévő OKT információs tábla szerint pedig már csak 1,9 km volt még hátra a túránkból, amire kényelmes tempóban fél óra volt feltűntetve menetidőnek. Mi pedig nem siettünk, nem volt rá semmi okunk. Tőlünk balra széles legelő terült el, rajta rengeteg szarvasmarhával, akik komótosan legelgettek. Mögöttük pedig a távolban már a 6. túra következő hegye, a Csobánc látszott, fennsíkján a várrommal. Mint azt már írtam, a mai nap alkalmával oda már nem gyalogoltunk el, Káptalantótiban zártuk a túrát. Lesétáltuk azt a majdnem 2 kilométert, ezzel vissza is értünk a településre. Itt azért még várt ránk egy pecsételés, a lenyomatot a Horváth kert büfé ablakvédő rácsán találtuk. Az ott lévő fogkefével kicsit megtisztogattam a gumit, majd mindannyian benyomtuk a pecsétet az igazolófüzeteinkbe és visszasétáltunk az autóhoz, hogy elinduljunk haza Pécsre.

Káptalantóti – Szentbékkálla, 2023. január 3.

Úgy gondoltuk, hogy az új évet a legjobb lenne egy OKT túrával megnyitni, így aztán felcsaptam az igazolófüzetet és nagyon hamar eldöntöttük, hogy az októberben elkezdett túránkat fogjuk folytatni. Mivel karácsonykor és azt követően is nagyon szép, napsütéses idő volt, arra alapoztunk, hogy a túránk napján is hasonlóképpen alakul. Sajnos azonban aznap, amikor visszatértünk a Balaton-felvidékre, szürke, ködös idő fogadott. Pontosan olyan, amilyen októberben is volt. De legalább hideg nem volt. A köddel sincsen semmi bajom, egyedül azért voltam csak bosszús, hogy a Csobáncról konkrétan 0 lesz a kilátás.

Mondanom sem kell, de már korán Szentbékkállán voltunk, leparkoltam az autóval a templomnál. Előző este kerestem parkolót, de nagyon úgy tűnt, hogy csak a templomnál lehet “legálisan” parkolni, ahol hivatalos, táblával jelölt parkolóhelyek vannak. Odaérve láttam, hogy rengeteg helyen tábla tiltja a parkolást az út szélén, ezzel számolnia kell annak, aki Szentbékkállára utazik. Legyalogoltunk a buszmegállóba, nemsokára odaért a busz, majd nagyjából negyed óra után szálltunk le Káptalantótiban. Elgyalogoltunk a pecséthez, innen indítottam a track-et.

Az igazolófüzet szerint kezdésként nem kellett sokat gyalogolnunk a pecsételésig, a Csobánc tetejére, csak 4 km-t. A települést igen hamar magunk mögött hagytuk és műúton közeledtünk a hegy felé. A Gyulakeszit Kékkúttal összekötő főutat elérve jobbra fordultunk és kis szakaszon ezen gyalogoltunk, majd balra befordulva már a hegy lábát tapostuk. A köd miatt szerencsére nem láttuk ahogyan az fölénk magasodik, így egy fokkal könnyebb volt megmászni. Persze cserébe a környék csodás látványát sem tudtuk megcsodálni. Ahogyan a Badacsonyban, úgy itt a Csobáncon is megvan a ködös erdőnek a maga szépsége, én pedig minden alkalommal elámulok tőle. Ahogyan emelkedett az ösvény, úgy lassultunk kicsit, de töretlenül haladtunk fel a tetőre.

Felfele menet bíztató üzenetet is találtunk az egyik jelzésre írva, bár mosolygás helyett inkább szuszogtunk. Szép apránként magunk mögött hagytunk minden emelkedőt és már a Csobánc síkján voltunk fent. Itt a ködben konkrétan úgy éreztünk, hogy sejtelmünk sincs hol vagyunk és hova tartunk, de kis sétát követően már felsejlett az OKT útirányjelző tábla, mögötte pedig a vár falmaradványai. Bevettük magunkat a várba és a zászlórúdnál benyomtuk a csobánci lenyomatot a füzetekbe. Maradtunk volna kicsit, de túl zord volt az idő, így csak elővettünk egy szendvicset és falatozva, szépen lassan indultunk tovább.

Az északi oldalon ereszkedtünk le, sokkal kellemesebb volt, mint felmászni a hegyre. Még azt is megkockáztatom, hogy megmászni is könnyebb lehet a Csobáncot itt, az északi oldalon. Mi viszont lefele tartottunk róla, keskeny ösvényen vitt az utunk. Diszel mellé leérve jobb, majd szinte rögtön bal kanyart vettünk és megint emelkedő következett. Miután azt megmásztuk, kanyargós szakasz következett, itt-ott mohával benőtt kisebb kövekkel, sziklákkal.

Leértünk a síkra és jobbra fordulva hosszú egyenes szakasz állt előttünk. Mögöttünk a távolban a Hegyesd emelkedett ki a horizontból. A balunkon szarvasmarhák bámultak ránk a kerítés mögül. Hozzávetőleg 1,5 kilométert gyalogoltunk, mindkét oldalunkon fás legelővel, jobbra pedig a távolban a Kopasz-heggyel, amihez egyre közelebb és közelebb kerültünk.

Minket az utunk nem arra vitt, balra fordultunk és csatlakoztunk rá a Theodora-Kékkő tanösvény egy szakaszára, így gyalogoltunk tovább cserjék és fák között a kéken. A tanösvényt egyébként érdemes végigjárni, szánni rá egy külön napot, mert kifejezetten informatív és szép helyen vezeti a vendégeit.

A Theodora-Kékkő Tanösvény, a Theodora Tanösvény kistestvére, 2006 óta látogatható. A Káli-medence északnyugati részén futó tanösvény a föld mélyének titkaiba, vagyis a környék geológiai kincseibe nyújt betekintést a turistáknak. A gyalogosan bejárható, 15 állomásból álló tanösvény a Kereki-majornál (GPS: 46.8694511544,17.5651382822) kezdődik. A 8 km hosszú, önmagába visszatérő nyomvonalú ösvény változatos tájain kialudt tűzhányó nyomaira bukkanhatunk, megmászhatjuk például a Kereki-dombot vagy a Kopasz-hegyet, de felfedezhetjük az impozáns Szentbékkállai Kőtengert is. A tanösvény útvonalát kék színre festett kavicsokat, illetve “bogarakat” utánzó útjelző oszlopok mutatják. Minden egyes információs táblán egy-egy, a következő megállóra utaló egyszerű kérdést is olvashatunk, majd tovább sétálva válaszaink helyességét is ellenőrizhetjük.” (forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park)

Már nagyon közel voltunk ahhoz a részhez, amit a legjobban vártam, az pedig a Kőtenger volt. Még egyszer sem jártam itt ezt megelőzően, pedig többször is terveztem már. Végre megérkeztünk a kövek közé és bár a terület nem túl nagy, annál lenyűgözőbb. Igazán különleges atmoszférája van a helynek, a tanösvény táblái pedig jó sok infóval látnak el a Kőtenger geológiájával kapcsolatban. Természetesen amint megláttam az ingókövet, már másztam is fel rá, nem lehet kihagyni, igazi monstrum ez a szikla.

Folytattuk tovább a kéken, amin lassacskán elhagytuk a Kőtengert és már nagyon közel voltunk a túránk végéhez. Tulajdonképpen igen hamar be lehet gyalogolni Szentbékkállára és azt hihetné az ember, hogy mindjárt pecsételni fog, de akkor jön a csavar. Bal majd ezután jobb kanyart véve a Rákóczi utcán találjuk magunkat, ahol ismét balra kell fordulnunk és elhagyni a települést. Akkor nem érettük, hogy miért kell ekkorát kerülni, hiszen már Szentbékkállán voltunk. A választ már 300 métert követően megkaptuk a Velétei palotarom képében. Így már minden világossá vált, az OKT célja, hogy a teljesítők minden szempontból megismerjék az országot.

A 14. században feltehetően a veszprémi püspök építtette a gótikus stílusú velétei palotát, amelynek falai tetőtlenül állnak az emelet magasságáig. A legvalószínűbb, hogy a rom a veszprémi püspök 1559-ben említett palotájának maradványa.
A helyi mondák III. Endre király egyik feleségének vadászkastélyaként is említik. Azon ritka balatoni, középkori eredetű romok közé tartozik, amelyek nem közvetlen egyházi célokat szolgáltak. Figyelemre méltó a 7×7 méter alapterületű, egyemeletes rom épületsarkán kiugró faragott kőkonzol, amely régen az erkélyt tarthatta.
Az írásos emlékek szerint 1559-ben a falu földesurának, a veszprémi püspöknek volt itt palotája, amely feltehetően azonos ezzel a rommal.
” (forrás: csodalatosbalaton.hu)

A palotarom után nagy kanyarral fordultunk déli irányba és ismét Szentbékkállán voltunk. A Kossuth utcán haladtunk és már csak az OKT tábláig kellett gyalogolnunk. Elhagytuk a Helytörténeti Múzeumot, majd a kisbolttal szemben véget ért a túránk az újabb lenyomat begyűjtésével. Már csak a kocsihoz gyalogoltunk vissza a templomhoz, megettünk egy-egy szendvicset, majd elindultunk haza.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK FEBRUÁRBAN

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s